Hajdú Péter és két társa ellen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt indult büntetőeljárás. Az eljárás hétfőn megegyezéssel zárult, Hajdú megtérítette a kárt, őt a bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte - 4 év próbaidőre felfüggesztve-, valamint 5 millió forint pénzbüntetésre.
A vádirat benyújtása előtt megtérítette a kárt, ezért nem tiltották el a közügyek gyakorlásától az előzetes mentesítést is kapott Hajdú Pétert, így továbbra is ő maradhat a Life TV-t és az Ozone TV-t működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója - értesült a Blikk.
Kapcsolódó
A Media1 portál megkereste Mészáros Lőrinc volt feleségének tévétársaságát, ahol szintén azt közölték, hogy Hajdú marad a Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója.
"Nehéz időszakon vagyok túl, hibáztam, az ítéletet pedig tudomásul vettem. Az év elején befizettem a közel 300 millió forintot, mind egy fillérig megtérítettem a kárt, ezzel pedig lezártnak tekintem az ügyet. Nem tiltottak el a cégvezetéstől és a közügyektől, így maradhatok vezérigazgató. A büntetést, amely 5 millió forint, pedig azonnal befizetem, ha megérkezik a csekk - mondta Hajdú a Blikknek.
A tévés szakember Frizbi Entertainment Kft.-je fiktív számlákkal próbálta adófizetési kötelezettségét csökkenteni.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Hídfoglalás is jöhet: összegyűltek a dühös tüntetők, akik a Pride miatt vonultak utcára
