Válságban bővített a Yettel Magyarország Zrt., ez derült ki a cég másfél héttel ezelőtti sajtóközleményből, amely Szalai Enikő új HR vezérigazgató-helyettes kinevezéséről szólt. A közleményben azt is megemlítették, hogy "nemrég a partnershop-hálózat megszüntetésével saját tulajdonúvá váltak a Yettel korábbi partnerüzletei. A közel 100 új üzlettel több száz munkatárs is érkezett, így a vállalati létszám immár közel kétezer fős."
Ez csaknem a duplája a jogelőd Telenor Magyarország Zrt. 2017-es létszámának - ez abból a szempontból lehet releváns, hogy ez volt az utolsó év, amelyben teljes egészében a norvég tulajdonos kezében volt a szolgáltató - írja a HWSW.hu. A vevő, a cseh PPF befektetői csoport azóta jelentős átalakításokat hajtott végre a távközlési cégnél, így 2020-ban a teljes infrastruktúra-részleget és a hozzá tartozó kollektívát külön cégbe (CETIN Hungary Zrt.) szervezte, majd idén tavasszal nevet váltott, ezzel párhuzamosan lezajlott a korábban külsős partnerek által irányított üzletek bekebelezése - írta a szakportál.
Szép osztalékok
A jogelőd Telenorban 2019-ben szerzett 25 százalékos részesedés az akkor még állami Antenna Hungária Zrt. - ennek ára 101 milliárd forint volt a G7 korábbi cikke szerint. (A jogutód cégek ma, amelyekben az Antenna Hungáriának tulajdonrésze van: a Yettel Magyarország Zrt., a Yettel Real Estate Hungary Zrt. és a CETIN Hungary Zrt.) Az Antenna Hungáriát azóta a magyar állam értékesítette a 4iG Nyrt.-nek, amely apporttal megvalósított tőkeemeléssel szerzett minősített többségű befolyást a vállalatban.
A Yettel Magyarország Zrt. 2021-ben közel 200 milliárd forintos nettó árbevételt és 20,9 milliárdos adózott eredményt ért el. A tulajdonosoknak 8,1 milliárdos osztalékot fizetnek ki az idei év végéig. (A mobilszolgáltató 2020-ban 192 milliárdos forgalom mellett 29,3 milliárdos nyereséget termelt, és azt teljes összegben ki is vették osztalékként.)Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!