Az "okosmérés" előnye, hogy a fogyasztók a folyamatosan rögzített adatokat a kijelzőn vagy az interneten pontosan nyomon követhetik, és tudatosabb energiafelhasználással megtakarítást érhetnek el.
Az új rendszer ugyanakkor a szolgáltatók számára is előnyös, egyebek mellett távleolvasással és -vezérléssel is csökkenthetik költségeiket. Az okoskészülékek a hibabejelentések ellenőrzésében és a hiba pontos helyének megtalálásában is segítenek.
A magyarországi villamosenergia-elosztók - az EDF Démász Hálózati Kft., az Elmű Hálózati Kft., az Émász Hálózati Kft. és az E.On Hálózat cégcsoport - az uniós és a hazai szabályozással összhangban kezdték el az új mérési rendszer bevezetését előkészítő projekt megvalósítását. A tervek szerint országos szinten 2020-ig vezetnék be a rendszert.
A mintaprojektbe bevont fogyasztók listáját úgy állítják össze, hogy az a lehető legjobban reprezentálja az országos fogyasztási szokásokat - ismertették a sajtótájékoztatón a társaságok szakértői. A részvétel önkéntes.
A fogyasztási adatokat az ősztől gyűjtik. A projekt elején, illetve a végén 12 ezer fogyasztót közvélemény-kutatás formájában is megkeresnek.
A programba bevont ügyfeleknek a jövő év elején új tarifacsomagot is ajánlanak, ami szintén lehetőséget nyújt költségeik csökkentésére.
A tapasztalatokat egy év után összegzik. Elemzés készül arról, hogy az "okosmérők" használata mennyire alakította át a fogyasztási szokásokat, és átlagosan mekkora költségmegtakarítást értek el vele.
Várhatóan 2014 tavaszára készül el a záró jelentés, amely segít abban a döntésben, hogy Magyarország milyen formában, illetve mértékben vezesse be az "okosmérést".
A mintaprojekt 1 milliárd forintra becsült költségét a villamosenergia-elosztó társaságok állják.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni