A bio jelzőt a vonatkozó jogszabályok szerint azok az élelmiszerek kaphatják meg, melyek szinte teljes egészében ökológiai gazdaságból származnak, vagyis a gondozás és a permetezés során sem műtrágyát, sem pedig toxikus vagy mesterséges anyagokat nem alkalmaznak. Emellett génmanipulált szervezet és mag sem használható és a használt Földnek is vegyszermentesnek kell lennie.
Az Agrárszektor azt írja, hogy 2022-ben sosem látott ütemben nőtt az öko területek aránya, csak az Európai Unióban 5,1 százalékos volt a növekedés 2022-ben az azt megelőző évhez képest, ami összesen 16,9 millió hektárt jelent. Magyarországon a KSH adatai szerint pedig a területek 6,3 százaléka volt ökológiai művelésben ugyanebben az évben.
Ahogy a fentiekből is kiderül, a biotermékek egészségesebbek a hagyományosan megtermelteknél, ennek pedig meg is kérik az árát. A lap összegyűjtött néhányat a hazai boltokban is kapható biotermékek áraiból:
- A bio kenyér átlagosan 1800 forintba kerül. Ezzel szemben a hagyományos fehér kenyér ára kilogrammonként, élelmiszerlánctól eltérően, 418 és 800 forint között kapható.
- A biobanánért átlagosan 1000 forintot kérnek, míg a hagyományosért 600-700 forintot.
- Ugyanakkor a biotej 390 és 540 forint között mozog, míg a 2,8 százalékos tej 267 és 345 forint között.
A biotermékek könnyen felismerhetők, mivel azokat számos módon meg kell különböztetni a többitől: fel kell tüntetni rajtuk az utolsó műveletet végző gazdálkodó ellenőrző szervezetének kódszámát és nevét, valamint, ha előre csomagolt élelmiszerekről van szó, akkor az EU bio logóját is – írja a lap.
Valójában a vásárlók döntenek az élelmiszerek áráról
Az Erste sajtótájékoztatóján ki mondták: sokan nem azt veszik, amit szeretnének, hanem azt, amit megengedhetnek maguknak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!