A közleményben idézték Nagy István agrárminisztert, aki szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon hangsúlyozta: a kormányzat eltökéltségét mutatja, hogy az agrárium fejlesztésére rendelkezésre álló, soha nem látott mértékű forrás a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programban meghatározott stratégiai irányok mentén, a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget.
Az újabb pályázatok támogatása pedig azzal vált lehetővé, hogy áprilisban a Vidékfejlesztési Program kötelezettségvállalási összegét csaknem 3443 milliárd forintra emelte a kormány.
Az agrárminiszter emlékeztetett: a Közös Agrárpolitika átmeneti éveinek mondott 2021-ben és 2022-ben 1500 milliárd forint forráskerettel hirdetett meg az Agrárminisztérium új pályázati felhívásokat.
Nagy István kifejtette: a most meghozott döntések értelmében többek között az állattartó telepek fejlesztésének támogatása keretében 74 milliárd, az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére 41,6 milliárd, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat megújítására pedig 16,5 milliárd forint támogatás odaítéléséről született döntés.
Mindezek mellett a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása kapcsán 11,5 milliárd, a takarmány-előállító üzemek támogatására benyújtott kérelmek esetében pedig 12,7 milliárd forintnyi forrást ítéltek oda az elmúlt napokban.
A vidéki térségben működő önkormányzatok további 9,86 milliárd forint összegben részesültek támogatásban, amit külterületi utak fejlesztésére és felújítására fordítanak.
A gazdálkodók idén, az első negyedévében csaknem 159 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, változatlan áron számolva, 7 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt.
Ezek a beruházások a tárcavezető szerint hozzájárulnak az ágazat versenyképességének és inputhatékonyságának növekedéséhez, ami a mostani, sokrétű kihívással jellemezhető helyzetben különösen fontos – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni