A karácsonyi aukciók szenzációját ezúttal a Kieselbach Galéria szolgáltatja: Csontváry Kosztka Tivadar A szerelmesek találkozása című festményéről van szó, amelyet már az Antik Enteriőrön is bemutattak, és Magyarországon soha nem látott kikiáltási áron, 85 millió forinton indul. (A képről külön katalógust is nyomtattak, értelmezési lehetőségekkel, analógiákkal, méltatásokkal.) A december 15-i Kieselbach-árverés összesített kikiáltási ára is nagyon magas, 540 millió 310 ezer forint. Erősen, 24 millió forinton kezd Farkas István Történt valami? című sejtelmes kompozíciója 1941-ből (a kép szerepelt a festő 2005-ös gyűjteményes kiállításán is a Budapesti Történeti Múzeumban). Munkácsy Mihály Párbaj I. című 1888-as kosztümös zsánerképe 22 millió forinton kezdi a licitet. A kínálatba a XX. század első felének legendás műkereskedője, Fränkel József gyűjteményéből is bekerült két festmény. Perlmutter Izsák Családjának kikiáltási ára 12 millió forint, Fényes Adolf Látogatás című, 1907-es alkotása pedig 14 millióról indul. (A Fényes-mű Fränkel József előtt Érdi Krausz Simon, az első magyar tőzsdecápa tulajdonában volt.) Ugyancsak 14 millión kezd Ziffer Sándor nemrég felbukkant, fauve-os jegyeket viselő 1908-as műve, A nagybányai Zazar-part a régi híddal. A két világháború közötti magyar festészet történetében különleges helyet foglal el Vaszkó Ödön művészete. Izgalmas kettősség jellemzi a most 15 millión kezdő Koncertet: témaválasztását, komponálását és technikai sajátosságait tekintve közel áll az új tárgyiasság és az art deco világához, de hangulatával inkább a Gresham kör művészeinek alkotásait idézi fel. Ugyanennyiről indul Nemes-Lampérth József Vasúti őrház című, 1920 márciusában készült nagyméretű tusfestménye is, amely magán viseli a művész egyéni modorának minden jellegzetes vonását. Moholy-Nagy László hatásos, az aktivista művészet teljes fegyverzetét viselő rajza, az Ülő férfi 1919-ben készült, 9,5 millió forinton kezdi a licitet. A kép mintegy lezárja a művész első, magyarországi, még figuratív korszakát, amelyből sajnálatos módon csak igen kevés mű maradt fenn, közülük az egyik legjelentősebb az Önarcép, amely a Kieselbach Galéria őszi aukcióján ért el 41 milliós rekordárat. Újdonságként kalapács alá kerül egy szűk fotóanyag Reismann János, Ergy Landau, Escher Károly, Vándor Géza, Danassy Károly műveiből, mintegy beharangozásaként egy jövő tavaszra tervezett önálló fotóaukciónak. Ergy Landau 1919-es Moholy-Nagy-portréjának és Escher Károly 1930 körüli Hóesésének egyaránt 800 ezer forint a kikiáltási ára.