Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) öt azonos típusú helikopter bérlésére és üzemeltetésére írt ki nemzetközi közbeszerzési pályázatot. Az Európai Unió elektronikus lapjában (TED) megjelent hirdetmény szerint csak a korszerű, európai szabványnak megfelelő (JAR-OPS 3) gépeket üzemeltető nemzetközi társaságok nyújthatnak be ajánlatot, október 24-ig. A mentőszolgálat a nyertessel november 20-án tervezi a szerződéskötést, így a győztes szolgáltatónak az ezt követő 40. naptól (december 30.) már hadrendbe kell állítania az OMSZ első bérelt légi járművét. Jövő év májusától két, majd októbertől újabb két helikoptert kell üzembe helyeznie. A légi mentés állami feladat, ebbe nem vont, s a jövőben sem von be „alternatív mentőket” az OMSZ, csak a pilóták, járművek biztosítására és üzemeltetésére keres külső partnert – tájékoztatta a NAPI Gazdaságot Győrfi Pál, a szervezet szóvivője. A helikopterek egyes mentéstechnikai eszközeit is a nyertesnek kell majd szolgáltatnia, az üzemeltetés és az üzemben tartás – légügyi engedélyek, biztosítások, a bevetésekhez szükséges rendelkezésre állás, időszaki felülvizsgálatok, javítások, karbantartások, nagyjavítások és esetleg pilótaátképzés – költségeit is viselnie kell. A helikopterek szakszemélyzetét (orvosokat, ápolókat) és felszerelését továbbra is a mentőszolgálat biztosítja, valamint a légibázisok fenntartása is az OMSZ feladata. Hogy mely országokból és milyen géptípusok üzemeltetésére érkezhetnek ajánlatok a mentőszolgálathoz, arra Győrfi Pál a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásra hivatkozva nem kívánt példákat említeni. Kereszty Éva, az Egészségügyi Minisztérium egészségpolitikai főcsoportfőnöke korábban arról tájékoztatta a NAPI Gazdaságot, hogy valószínűleg nemzetközi társaságok indulnak a pályázaton, amelyek rendelkeznek a követelményeknek megfelelő gépekkel, ezek lehetnek például az Európában mentésre használt Bell (222, 412), Eurocopter (EC 135) vagy Agusta (A 109) helikopterek egy-egy típusai. A szolgáltatónak a jelenlegi gépektől eltérően már két hajtóműves, 2–3 perc alatt felszálló (most 5–7 perc), 200 kilométer/óra fölötti sebességgel szálló helikoptereket kell majd az OMSZ rendelkezésére bocsátania. Az öt új, azonos típusú helikopter mellett az OMSZ a három meglévő francia Ecureuillel (AS-350B), tehát összesen nyolc járművel tudná megbízhatóan ellátni a légi mentési feladatokat – tette hozzá Győrfi Pál. Most mindössze öt – egy Ecureuil és négy orosz MI2-es – helikopter üzemel, a további két Ecureuil október-novemberig nagyjavításon van. (Ennek költsége egyenként 500 millió forint.) Az új helikopterek jövőre fokozatosan váltanák fel az MI2-es gépeket. Így 2006-ban az új járműveket a közbeszerzésen nyertes szolgáltató üzemeltetné, míg a meglévő franciákat az OMSZ tulajdonában lévő, újonnan létrejövő, légi mentésért felelős kht. Az OMSZ a közeljövőben a meglévő öt helyett hat légibázis folyamatos működtetését tervezi: Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pápán, valamint Pécs helyett Kaposváron és Kiskunfélegyházán. A távlati tervekben összesen kilenc bázis szerepel, ám ezek helyszínéről még nem született döntés.