Matteo Renzi olasz miniszterelnök más, mint volt brit kollégája, David Cameron, aki elbukta a brit függetlenségi népszavazást, illetve Hillary Clinton, aki vesztett Donald Trumppal szemben az USA elnökválasztásán - kezdi háttércikkét a Bloombergen Therese Raphael, a hírügynökség publicistája.

A politikai elit ellenlábasaként választották Firenze megye vezetőjének 2009-ben, 34 éves korában, így van némi múltja abban, hogyan kell populista politikával kiütni az erősebb ellenfeleket.

Ráadásul az olaszok már túl vannak a maguk Trumpján: Silvio Berlusconi kilenc éven át vezette az országot számtalan be nem tartott ígérete, egymást követő botrányai és nemzetközi elszigetelődése ellenére.

Más ez az ország

Olaszország a második világháborút követő évtizedekben 60 kormány fogyasztott el, úgyhogy az olasz társadalomnak elege lehet a politikai instabilitásból. Más tehát Olaszország helyzete, mint az Egyesült Királyságé és az Egyesült Államoké.

Az említett körülmények mellett fontos különbség, hogy a két másik országban az évtizedek alatt kialakult státus quót, a folytonosságot képviselő, hagyományos politikai elit állt szemben egy olyan erővel, amely egy lecsúszóban lévő "birodalom" - Nagy-Britannia, illetve az USA - régi nagyságának, az ezzel járó jólétnek a visszaszerzését ígérte.

A nem valójában igen

Olaszországban ironikus módon nem a változásra, hanem a megmerevedett politikai viszonyokra szavaz az, aki az alkotmánymódosításról szóló december 4-ei referendumon a "nem" mellé teszi az X-et. A politikai instabilitásra és a gazdasági stagnálásra szavaz, amelyből bőven elegük lehet az olaszoknak.

És lehet, hogy csak azért tennék ezt, mert Renzi rosszul és rossz időben tálalja nekik a változtatás lehetőségét. Lehet, hogy csak azért mondanának nemet a népszavazáson, mert a kormányfő hozzákötötte személyes politikai sorsát - azt ígérte, lemond, ha a társadalom nem fogadja el alkotmánymódosítási javaslatait.

Bebetonozás

Lehet persze az is, hogy a tartalommal van baj. A változtatás lényege, hogy a kormányzás stabilizálása érdekében mérsékelné a szenátus beleszólását a döntésekbe, azaz kiiktatná a parlamenti felsőház vétójogát.

Ez még talán simán át is menne, ám a népszavazásra feltett alkotmánymódosítás emellett kő keményen bebetonozná a jövendő kormányokat az ötéves ciklusukra. Ez már nem feltétlenül tetszik azoknak, akik például magát Renzit szívesebben látnák távol a kormányrúdtól.

Rossz számok

Renzi annak a populista reformernek igyekszik tálalni magát, amelyre az olaszoknak szükségük van, de a gazdasági adatok, amelyek nem sokat változtak néhány éves kormányzása alatt ellene szólnak. A munkanélküliségi ráta 11,4 százalék, ezen belül a fiatalok fele nem talál állást magának.

Az államadósság eléri a GDP 132 százalékát, ami több mint kétszerese az EU 60 százalékos plafonjának. (Csak azért tartható fenn, mert főként hazai befektetők kezében vannak az államkötvények - a szerk.) A végeredmény ismert Nagy-Britanniából és az USA-ból: a középosztály a globalizáció áldozatának érzi magát.

Ezért hiába más Olaszország, mint Nagy-Britannia és az USA, mégis elsöpörheti a kormányt ugyanaz az elégedetlenség, amely a Brexit és Donald Trump győzelméhez vezetett.

Régi jó módszerek

Korábban könnyű dolguk volt az olasz kormányoknak. Leértékelték a lírát, amivel versenyképesebbé tették az olasz vállalatokat és leradírozták az állam tartozásainak egy részét. Az euró bevezetése azonban lehetetlenné teszi a régi receptek beváltását.

Renzi pechjére még az is ellene dolgozik, amivel megpróbálkozott. Kormánya a munkaügyi reform keretében fel akarta lazítani az elbocsátások feltételeit, ám a szakszervezetek ellenállása miatt végül a reformintézkedések voltak azok, amelyeket felvizeztek. Ez azt a látszatot kelti, hogy a miniszterelnök nem képes keresztülvinni az akaratát.

A referendumon szereplő alkotmányos reformmal kapcsolatban máris megszólaltak azok a hangok, amelyek szerint semmin sem fog változtatni. Nem fogja megoldani az olasz politika két rákfenéjét: a szétaprózott pártszerkezetet és az uram-bátyám viszonyokat.

Ki az euróból!

Nem véletlen, hogy a kormány fő ellenfele, a néhány éve létrejött Öt Csillag Mozgalom, amelyet Beppe Grillo volt humorista vezet, pont az említett gyengeségekbe kötött bele. Arra figyelmezteti a szavazókat, hogy az alkotmányos reform túl nagy hatalmat adna Renzi kezébe. Ki akarja léptetni Olaszországot az eurózónából, hogy megszabaduljanak annak "béklyóitól". A régi pártok mindegyikét bénának és korruptnak bélyegzi.

Eközben a kormányfő éppen azzal érvel, amivel a Trump ellenfelei próbálkoztak - hiába. Az Öt Csillagnak nincs kormányzási tapasztalata, ígéretei egymásnak ellentmondók és hasonlóak. Eközben az olaszokat csak a megszorítások érdeklik, amelyek megkeserítik az életüket.

53-47

Renzi és emberi lólépésben ugrálva beutazzák az országot, hogy ijesztgessék a szavazókat. Ha a referendumon elbukik az alkotmánymódosítás, akkor a következő 30 évben minden miniszterelnököt sarokba lehet majd szorítani a vétófenyegetésekkel, zsarolhatók lesznek parlamenti többségük elvesztésével és - mint az elmúlt évtizedekben - a jövő-menő kormányok kiszolgáltatottak lesznek - a szemben velük - stabil bürokráciának.

A kormány erőlködése ellenére a közvélemény-kutatások szerint 53-47 százalékra a nemek vezetnek. Renzi gyakorlott kampányozó, ezért nem lehet még elkönyvelni a vereségét, ám ha elbukik, és ígéretéhez híven lemond, akkor tényleg az következik, amit ő és hívei mondanak: folytatódik a kaotikus uram-bátyám politizálás Olaszországban.

Ez azonban a kisebb gond. A nagyobb az, hogy ha az Öt Csillag hatalomra kerülne, és kezdeményezné az ország kilépését az eurózónából, az alighanem a közös európai valuta végét jelentené. Ez sokkal súlyosabb csapást mérne a nyugati világra, mint hogy a britek kilépnek az EU-ból, illetve hogy az USA-t Donald Trump vezeti.