Komoly lelkiismeret-furdalást okozhat a washingtoni politikai fejleményeket szemlélő újságírónak, ha élvezettel követi a fordulatos költségvetési vitát, amelynek tétje a világ vezető hatalmának fizetésképtelenné válása. Valamiféle rossz szenvedélyhez hasonlítható az, hogy egy valóságos valóságshow epizódjaiként élőben közvetíti az emberi természet legrosszabb oldalainak megnyilvánulását olvasóközönségének, amely vele együtt hajlamos jól szórakozni a politikai műsoron.

A szereplők egyik felesleges, hisztérikus válságból a másikba lavírozzák át magukat, alig hagyva szünetet két robbanásveszélyes helyzet között arra, hogy elgondolkodjanak könnyelműségükön és butaságukon. Csak semmi bűntudat - ez az egyik alapszabálya a játékuknak. Ezekkel a keserű gondolatokkal értékeli az amerikai költségvetési válság kétbalkezes kezelését Mark Mardell, a BBC washingtoni tudósítója.

Valamit kiizzadnak

Egyesek a republikánusok radikális szárnyát, a Tea Paryt okolják a dráma végeláthatatlan elnyúlásáért, mások Barack Obama elnököt, megint mások a rossz rendszert, amelyben ahelyett, hogy a költségvetés határozná meg a kormány költekezésének korlátait, a kongresszusnak újra és újra külön emelnie kell az eladósodás megengedett korlátját. A következő napok biztosan azzal telnek majd el, hogy egymást hibáztatják a felek, a szakértők pedig felelősöket keresnek.

Úgy tűnik, a dráma legutóbbi felvonása a készülő szenátusi javaslattal a végéhez közeledik. A felsőház republikánus és demokrata vezetői állítólag közel vannak egy megállapodáshoz, amely elháríthatja azt a veszélyt, hogy az amerikai kormány holnapután technikai értelemben fizetésképtelenné válik. Az újév első hónapjaira tolják ki a következő hasonló helyzet kialakulását, így lesz némi idő arra is, hogy a kormány és a kongresszus összehozza a 2013-2014-es költségvetést (amit szeptemberben kellett volna elfogadni).

Szakadékok sora

Lesz néhány kisebb, jelentéktelen változtatás az Obamacare-en, azaz az magán-egészségbiztosítást kiterjesztő, állami támogatást is magában foglaló egészségügyi reformon, de egyik fél sem megy bele semmi olyasmibe, amit nem tud eladni a szavazóinak. A meccs ennek ellenére nincs lefutva, ma még kérdés, hogy a következő napokban a szenátusban és még inkább a képviselőházban milyen ellenállásba ütközik a kompromisszum elfogadása.

Benne van a pakliban, hogy mégis elmennek a szakadékig, előfordulhat, hogy elszámolják magukat és átlépik a határidőt, belevezetve az országot a nagy ismeretlenbe. Ha mindezt megússzák, akkor mindenki elkezdi ünnepelni az amerikai demokráciát, amely lehet, hogy nyögvenyelősen és kaotikusan, de végül mégis rákényszerítette fiait a kompromisszum megkötésére.

Megrökönyödve

Az amerikai választók azonban nem lesznek elragadtatva a "sikertől". A világ érdeklődő közönsége pedig a fejét ingatva, megrökönyödve áll és bámul. Mi folyik itt? A hatások messze túlmutatnak az Egyesült Államokon. Nem maradhat tartós következmények nélkül, hogy a világgazdaságot évről évre a válság szélére sodorják.

Ez önmagában is nagy gond, de még nagyobb baj az, hogy mindez tönkreteszi a demokráciába vetett hitet. Azt az érzetet kelti, hogy a demokratikus politikai rendszer nem felel meg a modern világ követelményeinek, nem képes kezelni a jelen és a jövő konfliktusait. Azt pedig nyilván senkinek sem kell megmagyarázni, milyen veszélyes ennek a negatív imázsnak a megerősödése.