Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke lefektette saját stratégiai doktrínáját, amely visszavonja azt a politikát, amit az USA a világpolitikai porondján a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadás után követett. A lényeg: az Egyesült Államok a jövőben nem fordít erőforrásokat arra, hogy újjászervezze más országok társadalmát, arra, hogy nemzeteket építsen – írja Dmitrij Trenyin, a Carnegie Moscow Center igazgatója a Moscow Timeson megjelent cikkében. A szakértő szerint külpolitikai mérföldkőhöz érkeztünk.

Az afganisztáni kivonulással valójában csak befejezett egy olyan folyamatot, amit két elődje, Barack Obama és Donald Trump kezdett el. Obama vállalta, hogy befejezi az ikerháborúkat (az irakit és az afganisztánit), amiket elődje, George W. Bush kezdett a 9/11 után, majd Trump megállapodott a tálibokkal az amerikai kivonulásról Afganisztánból. A két elnök, bár egészen más stílusban, olyan politikát folytatott, amelyben a washingtoni kormány elsősorban a belpolitikára figyel.

Kapcsolódó

Így aztán a világ kormányai jól teszik, ha odafigyelnek arra, mit üzent Biden. Afganisztán elhagyása helyes stratégia döntés volt, még akkor is, ha a kivonulás vége kaotikusra sikerült. Az amerikaiak el fogják felejteni az elnöknek ezt a 2024-es elnökválasztásig. Ugyanakkor ez a lépés nem jelenti azt, hogy az USA ne tekintene magára globális szuperhatalomként. Valójában a hangsúlyokat helyezték át.

Irányváltás

A demokrácia végső globális győzelméért folytatott harc helyett a jelenlegi washingtoni adminisztráció a jövőben a liberális értékek külső és hazai védelmére helyezi a hangsúlyt, illetve arra, hogy megvédje a Nyugat kivívott hegemóniáját a világon. Ejtették a liberális demokrácia győzelemre vitelét a világon, mivel a Biden-adminisztráció belátta, hogy ez, legalábbis belátható időn belül, nem elérhető cél. Az amerikai hadsereg messze nem a külpolitikai célok elérésének első eszköze lesz. Végül is a terrorizmus elleni harc sikeres volt, hiszen az elmúlt két évtizedben nem történt komoly terrortámadás amerikai földön.

Ugyanakkor Kína kinőtte magát a legfőbb – egyesek szerint egzisztenciális – kihívóvá, Oroszország pedig a leghangosabb vitapartnerré. Irán, Észak-Korea és egy csokorra való radikális vagy szélsőséges szervezet egészíti ki az ellenfelek sorát. A klímaváltozás és a pandémia elleni fellépés felkerült az amerikai vezetés prioritási listájának élére. Ezért a legfontosabb külpolitikai cél a nyugati szövetségi rendszer erősítése.

Árnyékok

A 2008-as pénzügyi összeomlás, ami az amerikai gazdaságból indult ki, kínos csapást mért az amerikai gazdaság szabadpiaci modelljére. Trump 2016 és 2021 közti felemelkedése és regnálása aláásta az amerikai demokrácia megingathatatlanságába vetett bizalmat. A 2020-2021-es pandémia különösen keményen sújtotta az országot, rávilágítva egy sor gazdasági, politikai és kulturális feszültségre az amerikai társadalomban.

Így Biden nem engedheti meg magának, hogy a belső bajok helyett drága külföldi nemzetépítési projektekre költse az amerikai adófizetők pénzét. Ezért kormánya ráfordul infrastrukturális fejlesztési programja végrehajtására és a megroggyant középosztály támogatására.

Doktrína

A Biden-doktrína szerint tehát az USA továbbra is szuperhatalom, amely óriási erőforrásokkal rendelkezik, de ezeket a jövőben elsősorban saját megerősítésére használja fel. Ahogy korábban (az amerikai polgárháborúban vagy a múlt század elején) újraalkotta magát, Amerika most is át fog alakulni az új kihívásokra válaszolva. A világpolitikában visszalép egyet, nem tekinti magát hegemón hatalomnak világon, hanem inkább a támadás alatt lévő nyugati világ vezetőjének.

A nyugati világban egyetlen partnere sem vitatja dominanciáját, senki sem próbál vele szemben álló biztonsági, szövetségi rendszert építeni, azt várják az amerikai vezetéstől, hogy határozottan vezesse szövetségi rendszerét, túlzott befelé fordulás nélkül.

Ami a szövetségi rendszeren kívül álló országokat illeti, az USA támogatása feltételes lesz, pillanatnyi érdekeitől és a körülményektől függ majd. (Ezzel vélhetően jó, ha számolnak az olyan kormányok is, amelyek kifelé kacsintgatnak a nyugati szövetségi rendszerből. Könnyen a futottak még kategóriájába kerülhetnek.) Kivétel Ukrajna és Tajvan, amelyek stratégiai okokból folyamatos figyelemre, és katonai támogatásra számíthatnak.