Nőtt a foglalkoztatás 2016 novembere és 2017 januárja között az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest - adta hírül a KSH. Összesen kicsit több mint 4,4 millió embernek volt munkája, ami 161 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A 15-64 évesek foglalkozási rátája 67,4 százalék volt.
A férfiak és a nőt foglalkoztatási rátája is nőtt, az utóbbiaké kicsit jobban. Korosztályok szerint vizsgálva szintén azt találták a statisztikusok, hogy minden korcsoportban emelkedett a foglalkoztatás.
Kapcsolódó
Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek száma 82 ezer fővel, 198 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 1,9 százalékponttal, 4,3 százalékra morzsolódott le. A nők esetén nagyobb volt a változás, mint a férfiaknál.
A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája csökkent ugyan, de még így is 11,1 százalék. A munkanélküliek ötöde továbbra is ebből a korosztályból kerül ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,7 százalék, az 55-64 éveseké 4,1 százalék. Ezek is alacsonyabbak az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni