Harminc évvel azt követően, hogy kirobbant a jugoszláv polgárháború a nyugati szövetségi rendszer tagjai újabb nagy fegyveres konfliktussal néznek szembe Európa határán – írja Constanze Stelzenmüller, a Bloorkings Institution professzora az Ukrajna körüli orosz katonai felvonulásra utalva a Financial Timeson megjelent cikkében. A nyugati titkosszolgálatok és elemzők attól tartanak, hogy az erődemonstrációt az orosz hadsereg katonai inváziója követi.

Elkerülhetetlenül déjà vu érzése van az embernek – véli a brit üzleti lap publicistája –, ám a mostani helyzet rosszabb, mit a három évtizeddel korábbi. Az USA az 1990-es években vonakodott ugyan beavatkozni a balkáni eseményekbe, ám amikor a hidegháború győzteseként érzett felelősségére hivatkozva elszánta magát a cselekvésre, szövetségeseivel együtt Belgrád bombázásával kiűzték a szerbeket Koszovóból. A gyengélkedő posztszovjet Oroszország nyomást gyakorolt Szlobodan Milosevics szerb elnökre, hogy ne próbálja széllel szemben rázni az öklét.

A mostani helyzetben az amerikai adminisztráció ugyan elkötelezte magát Európa és Ukrajna biztonsága mellett, ám az USA belpolitikai megosztottsága miatt nem sok esélye lenne megszerezni a közvélemény támogatását az élesebb konfliktus felvállalása mellett. A washingtoni héjákat nem az ukránok, hanem a Kína jelentette fenyegetés érdekli. Az afganisztáni kivonulás fejetlensége meggyengítette az a képet, hogy az USA szilárdan beleáll a fegyveres konfliktusokba.

Izmos Putyin

Eközben az orosz vezetés egyfolytában keménykedik. Minden bizonnyal támogatta a fehérorosz rezsimet, hogy migrációs válságot kreáljon a lengyel határon, egyben az EU határán, szétlőttek egy műholdat a nemzetközi űrállomás röppályáján gond nélkül veszélyeztetve annak űrhajósait, az állami tulajdonú Gazprom nem teljesíti vállalásait az európai gáztározók feltöltésére a kicentizett gázellátás és az elszállt gázárak ellenére és Vlagyimir Putyin államfő az Ukrajna délkeleti részén, Donbaszban folyó polgárháborút, amelynek eddig 13 ezer áldozata van, népirtásnak minősítette.

A Kreml kívánságlistával állt elő az USA-val és a NATO-val szemben. Ebben vétójogra tart igényt a katonai szövetség további bővítésével kapcsolatban, mondván: nem akarja, hogy újabb államok felvételével közelebb kerüljön a NATO az orosz határhoz. Emellett kivonatnák a rövid hatótávolságú atomfegyvereket Európából. Ha mindez csak kardcsörtetés, aminek az a célja, hogy tárgyalásokra szorítsa az ellenfeleket vagy kikényszerítsen egy orosz szempontból kedvező puccsot Kijevben, akkor is megengedhetetlenül kockázatos - véli a Financial Times publicistája.

Még egy évforduló

Van azonban még egy 30 éves évforduló idén decemberben, nevezetesen a Szovjetunió felbomlásának évfordulója, amire egy nemrégiben napvilágot látott dokumentumfilm tanulsága szerint Putyin azt mondta, hogy a „történelmi Oroszország végét” jelentette. Egy júniusban publikált esszében tagadta Ukrajna önálló nemzet voltát és az orosz hatóságok rászálltak a Memorial jogvédő csoportra, amely a sztálini bűncselekmények dokumentálásával foglalkozott. Mi van, ha Putyin mint amatőr történész úgy dönt, hogy újraírja a történelmet?

Az EU és a NATO általános fenyegetésekkel reagált minderre, jelezve, hogy súlyos szankciók követnének egy ukrajnai orosz katonai akciót. Ugyanakkor a nyugati országok nem egységesek a helyzet megítélésében: az egyik végletet Mario Draghi olasz miniszterelnök képviseli, aki szkeptikusan ítéli meg a háborű lehetőségét, a másikat Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter, aki szerint Moszkva tényleg háborúra készül.

Ébresztő, németek!

A brit üzleti lap cikkírója szerint itt az ideje, hogy Németország túllépjen azon, hogy a két világháború kirobbantására hivatkozva tartózkodjon a határozott kiállástól. Európa gazdasági centrumaként kulcsszerepe van abban, hogy a Nyugat elrettentse az orosz államfőt a helytelen viselkedéstől. Az orosz jogi és magánszemélyek elleni lépésektől kezdve az orosz bankok kizárásán át SWIFT fizetési rendszerből az északi áramlat 2. gázvezeték üzembe helyezésének elhalasztásáig bármilyen lépésnek komoly gazdasági ára lenne a németek szempontjából. Ugyanakkor az új kormánynak vállalnia kellene a költséget.

Ennek alternatívájáról, egy esetleges újabb háborúról Európában képet ad a cikk elején említett jugoszláv polgárháború. Ez 140 ezer életet követelt, egy évtizeden át tartott és egy kínokkal küszködő térséget hagyott hátra a Balkánon. Nem ártana emlékeztetni Putyint, hogy a hat jugoszláv utódállamból kettő már az EU, négy a NATO tagja, és Milosevicsnek a hágai nemzetközi bíróságon kellett felelnie háborús bűneiért. Talán nem éri meg orosz szempontból valami hasonló rossz eredményt kockáztatni.