Kit választ az új afgán vezetés Stan és Pan közül?

Ahogy a tálibok immáron másodszor megszerezték a hatalmat Afganisztánban mindenki azt találgatja, visszatérnek az első körben alkalmazott terrorhoz vagy önmagukhoz képest civilizáltabb viselkedést produkálnak. Ez nem kis részben azon múlhat, hogy a hozzájuk közel álló két külső hatalom, Katar és Pakisztán közül melyik gyakorolhat nagyobb befolyást rájuk – vezeti fel az esélyeket latolgató cikkét a Bloomberg publicistája, Bobby Ghosh és a washingtoni Arab Gulf States Institution kutatóintézet vezető elemzője, Hussein Ibish.

Az afgánok többsége, akárcsak a nyugati kormányok, a segélyszervezetek, Afganisztán támogatói és befektetői Dohára szavaznának Iszlámábáddal szemben. Nem foszlottak még az emlékek a tálibok húsz évvel ezelőtti uralmáról, amikor Pakisztán játszotta a nagy testvér szerepét elnézve a rémuralmat, amit afganisztáni barátaik üzemeltettek. Az elemzőknek nincs okuk feltételezni, hogy az pakisztáni vezetés ezúttal lefogná a kezüket. A katariak viszonylag ismeretlen játékosok a dél-ázsiai regionális politikában, de az biztos, hogy Pakisztánnál nem lehetnek rosszabbak – véli a két szakértő.

Hogy ki nyeri a meccset a befolyásért, az nagyban függ a tálibok belső viszonyainak alakulásától. A közösséget ugyan egyszemélyi irányítással Habitullah Akhundzada legfelsőbb vezető irányítja, ám a szervezetük nem monolit. Katar a Mullah Abdul Ghani Baradar vezette csoporttal alakított ki jó viszonyt, miközben Pakisztán a katonai szárnyat támogatja, amelynek egyik ismert alakja Mohammad Yaqoob, a korábbi legfelsőbb vezető, Mullah Omar fia.

A katari vonal

Katar látszólag jó eséllyel megszerezheti a befolyást, mivel Baradar, aki az elmúlt három évben Dohában élt, visszatért Kabulba, és őt tartják az új kormány esélyes miniszterelnökének. Az amerikai adminisztrációban úgy vélik, tudnának vele egyezkedni, a CIA vezetője vele tárgyalt a napokban.

Iszlámábádban azonban kicsapja a biztosítékot a lehetőség, hogy elvesztik a befolyásukat. Ma már talán hibának látják, hogy amikor az amerikai invázió elől menekülő tálibokkal együtt Baradar is Pakisztánban kötött ki, letartóztatták és a hírek szerint megkínozták. A katariak eközben úgy kezelték, mint Afganisztán jövendő vezetőjét.

A tálib hatalom szerkezete olyan, hogy a kormány és feje csak a hatalom második vonalát képviseli az Akhundzada vezette tanács alatt. A tálibok 1996 és 2001-es regnálása idején a Kabulban hozott döntéseket rutinszerűen hagyta figyelmen kívül az ország déli részén, Kandahárban, a tálibok spirituális központjában ülésező tanács.

A pakisztáni vonal

Ha a pakisztáni befolyás győz, akkor a rezsim vélhetően Iszlámábádon keresztül érintkezhet a világgal. Ez valójában a régi lemez újrajátszását jelentené, aminek nem lett jó vége. Nem vezetett egy modernnek nevezhető állam kiépítéséhez Afganisztánban vagy legalább ahhoz, hogy a tálibok visszafogták volna a legsötétebb középkorba illő viselkedésüket.

A nyugati kormányok, élükön az amerikaival bőségesen finanszírozták a pakisztáni hatóságokat annak érdekében, hogy befolyásolják a tálibokat, ám ezzel csak a hadsereget és a titkosszolgálatot támogatták, amelyek tevékenysége egy cseppet sem enyhített az afgán nép kínjain. Aztán 2001-után Pakisztán fogadta be az elüldözött tálibokat, és tette lehetővé, hogy visszavágjanak.

Más jelentőség

Ha az új rezsim elsősorban pénzt vár külföldi pártfogójától, akkor Katarral jobban járna, mint Pakisztánnal. Ez azonban nem sokat jelent azzal szemben, hogy az utóbbi országnak 1650 kilométer hosszú közös határa van Afganisztánnal és a két ország osztozik az etnikai és kulturális közösségeken, amelyeket a mesterségesen meghúzott határok szétszakítottak.

Végül van egy fontos különbség Katar és Pakisztán, illetve Afganisztán viszonyában. A dohai vezetés örömmel venné, ha Kabulban baráti politikusok lennének a hatalomban, Iszlámábád azonban létezésének egyik kulcselemét látja Afganisztánban. A pakisztáni hadsereg doktrínája szerint a nyugati szomszéd erősíti az országot India méret- és lakosságbeli túlsúlyával szemben.