Aljakszandr Lukasenka 1994-es hatalomra kerülését követően a vállalatok állami tulajdonán alapuló, szovjet típusú tervgazdálkodást vezetett be Fehéroroszországban, amely 15 éven át sikeresen működött. A titok jól ismert: az Oroszországtól testvéri áron kapott olajat feldolgozták és világpiaci áron továbbértékesítették, továbbá nyitott volt az óriási orosz piac a belorusz vállalatok exporttermékei előtt, amelyek majdnem 100 százalékba ott találtak gazdára. Ez a helyzet 2010-ben megváltozott - derül ki Tadeusz Giczan PhD, a University of London School of Slavonic & East European Studies professzora háttérelemzéséből, amely a bne IntelliNews hírportálon jelent meg.

Moszkva egyre többet kért az olajért, miközben Minszk ragaszkodott volna az eredeti feltételekhez. A vita során Oroszország leállította Fehéroroszország támogatásait,ami 2011-ben gazdasági válsághoz vezetett. Ebből azóta sem tudtak kilábalni. A gazdaság stagnál: a GDP lényegében ott van, ahol tíz éve volt, a reálkeresetek a 2010-es 70 százalékára csökkentek, az államadósság elszállt. Ennél fontosabb, hogy felbomlott a társadalom és az ország vezetése közötti megállapodás, miszerint a jólét növeléséért cserébe a nép elviseli a hatalmon lévőket. Lukasenka népszerűségi indexe a korábbi 50-60 százalékról 2010-ben 20 százalékra zuhant.

Kapcsolódó

Ideiglenes feltámadás

A 2014-ben kezdődött ukrán-orosz konfliktus idején az államfő visszaszerezte népszerűségét, mert az emberek a fehérorosz függetlenség biztosítékát látták benne, úgy vélték, neki köszönhetően elkerülhetik a szétcincált Ukrajna sorsát. Ennek eredményeként Lukasenka simán hozta a 2015-ös elnökválasztást, ám 2016-ra - mielőtt betiltották volna a közvélemény-kutatásokat - újra 30 százalék alá esett a népszerűségi indexe. Az ezt követő évek halvány gazdasági liberalizációs kísérletekkel teltek, ám mindegyik fennakadt Lukasenkán és környezetén. Eközben elborult korlátozásokat vezettek be, köztük az elhíresült parazitaadót, amivel a munkanélkülieket adóztatják.

A vergődő állami szektorból sokakat kirúgtak vagy részmunkaidős munkavállalásra kényszerítetek. Az országot, amely korábban vendégmunkásokat fogadott, sokan elhagyták, részben Oroszország felé, részben Európa felé. Lengyelországban 50 ezer fehérorosz vállalt munkát. A legriasztóbb tény azonban az ország vezetésének az volt, hogy Moszkva még a 2010-es évek stagnálása idején is támogatta a belorusz rezsimet csak a korábbinál gyengébben. Amikor a Kreml bevezette az olaj- és gázexportot terhelő adót, ami tovább drágította az energiahordozókat, megadta a kegyelemdöfést a belorusz gazdaságnak.

Patthelyzet

Moszkva az 1999-ben még Borisz Jelcin elnöksége alatt kötött fehérorosz-orosz egyesülési szerződés életbe léptetését követelte, amibe Lukasenko nem mehet bele, mert elvesztené a hatalmát. Nem mellesleg Fehéroroszország Oroszország egyik régiójává válna. Ezzel feloldhatatlan patthelyzet alakult ki. Minszk próbálkozott a Nyugattal javítani a viszonyát, ám ezért demokratikus reformokat kellett volna adnia cserébe, ami ki volt zárva. A belorusz vezetők abban bíztak, hogy Kína veheti át a nagy testvér szerepét az oroszoktól, de Peking csekély érdeklődést mutat az országuk iránt. Így a minszki adminisztráció egyetlen teljesítménye az elmúlt tíz évben, hogy folyamatosan növelte az államadósságot.

Ebben a helyzetben érkezett meg Fehéroroszországba is a koronavírus-járvány, amire Lukasenka legyintéssel válaszolt. Nem vezetettek be korlátozásokat, aminek eredményeként az ismertté vált 60 ezer fertőzéssel egy főre vetítve a tízmilliós ország produkálta az egyik legrosszabb eredményt. Az embereknek a csernobili atomerőmű-katasztrófa jutott eszébe, amelyet az ottani vezetők mellébeszélése súlyosbított, így a "társadalmi szerződés" utolsó eleme is - hatalmat a biztonságért - elszakadt.

A túlélésről van szó

Amikor kiderült,  hogy a civil indulók miatt az augusztus eleji elnökválasztást megelőző kampány nem lesz az a sima ügy, mint a korábbiak, Lukansenka elcsapta kormányát, és egy csupa KGB-s káderből álló kabinetet nevezett ki a helyére. Egyetlen feladatuk, hogy mindent végrehajtsanak, amit mondanak nekik. Az államfő hírek szerint a következőket mondta nekik: ez most nem az az idő, amikor rombolni vagy építeni kell, hanem az, amikor meg kell mentenünk, amit felépítettünk.

Ezt követte az elnökválasztási harc elmérgesedése: a hatóságok pénzmosással és egyéb ügyekkel vádolva letartóztatták az ellenzék legesélyesebb jelöltjét, Viktor Babarikót (képünkön) és tucatnyi támogatóját. Ezt megelőzően az induláshoz szükséges 100 ezer aláírás helyett 425 ezret gyűjtöttek neki. A letartóztatásból kikerült emberek különösen durva bánásmódról számolnak be, ami jelzi, hogy a hatalom fél. Ez Lukasenka beszédein is érezhető: disznóknak, dagadt burzsoáknak és ehhez hasonló kellemetlen látványú lényeknek titulálja ellenfeleit.

Államcsőd a láthatáron

A bne IntelliNews cikkírója szerint nem kétséges, hogy Lukasenka végül papíron megnyeri majd az elnökválasztást, ám a kérdés az: mi lesz azután? Nem csupán a társadalom szemében veszíti el a legitimitását, hanem saját rendszere nomenklatúrájának bizalmát sem fogja már teljesen bírni. Nyugat felé nem mozoghat, Kelet felől újra és újra azt fogja hallani, hogy csak az ország szuverenitásának csorbításért cserébe adnak gazdasági támogatást.

Minszk számíthat még arra, hogy Moszkvától, Pekingtől vagy valamelyik sivatagi arab királyságtól kap hitelt, ám ezeket nem baráti feltételekkel fogják adni és a maximum, amit el tudnak érni velük, hogy a gazdaság még egy-két évig úgy-ahogy talpon marad. Ezután - hacsak a Kreml meg nem gondolja magát, és nem újítja fel támogatásait - már csak a mély gazdasági reformok kínálhatnak kiutat, ezek nélkül jön az államcsőd.

Lukasenka ezt mindenkinél jobban tudja. Néhány éve elindított egy alkotmányos reformot, amelynek eredményeként kazah mintára háttérbe húzódva folytathatta volna az ország irányítását. Ez ma már csak olyan eredményt hozhat, hogy elveszi a valós befolyását. A rendszer, amit Lukasenka létrehozott, immáron nem működik. A bajonettek segítségével meghosszabbíthatja még regnálását, de végül döntenie kell: vagy ő próbálja gyökeresen átformálni, amit létrehozott, vagy másra hagyja ezt a feladatot.