A fehéroroszországi elnökválasztás, amelyet augusztus 9-én tartanak várhatóan nem olyan sima újraválasztási formaság lesz, amilyet Aljakszandr Lukasenka államfő remél - derül ki a Carnegie Moscow Center elemzéséből, amely a Moscow Timeson jelent meg. Normális esetben emelnék a nyugdíjakat és a fizetéseket, az elnök beutazná az országot, gyárakat látogatna, ám most újra és újra azt kell magyaráznia, miért válaszolt az ország a világ leglazább módján, korlátozások nélkül - a focimeccsek és a májusi 9-ei parádé megtartásával - a koronavírus-járványra.
Emellett Lukasenka regnálásának 25 éve alatt még nem fordult elő, hogy a gazdaság a szavazás idején hanyatlóban volt. A fehérorosz GDP a várakozások szerint az év végér 4-5 százalékkal csökken, nem elsősorban a pándémia miatt, hanem azért, mert az ország vezetése konfliktusba keveredett Moszkvával, ami véget vetett az olcsó olajszállításoknak, miközben a világpiaci olajáresés miatt a belorusz kőolajipari exportterméket ára jóval alacsonyabb a korábbinál. Ezek a körülmények hozzájárultak a rendszerrel szembeni elégedetlenséghez.
Kapcsolódó
Durva kampányszlogen
Az elnökválasztáson három civil jelölt is indult. Egyikük Szergej Tihanovszkij videóblogger, aki az elmúlt időszakban beutazta az ország vidéki településeit, hogy meggyőzze az apolitikus embereket, hogy vonuljanak az utcára Lukasenka ellen. Cseppet sem finom kampányszlogenje úgy szól: Állítsuk meg a csótányt! Amikor őt magát eltiltották az választáson való részvételtől formálisan felesége regisztrált elnökjelöltként.
Még érdekesebb, hogy az establishmenthez tartozó két figura is beszállt az elnökválasztási kampányba. Egyikük Valerij Cepkalo az ország volt egyesült államokbeli nagykövete és külügyminiszter-helyettese, aki az állami szolgálat feladása után high-tech parkot hozott létre. Másikuk Viktor Babariko bankár. Nagyjából ugyanazzal házalnak a választóknál: az állam modernizálását, a gazdaság liberalizálását, semleges, pragmatikus külpolitikát és az elnöki tevékenység két ciklusra korlátozását ígérik.
Babariko különösen gyorsan vált népszerűvé, az ismert hírportálokon több ezer válaszadóval készült felmérések szerint a szavazók több mint 50 százaléka támogatná, míg Lukansenka 10 százalékos indexet produkál.
Más helyzet
Elvileg összejöhet az ellenzék oldalán egy választói koalíció: Tihanovszkij hozhatja a vidék népét, amelynek elege van a tíz éve tartó gazdasági stagnálásból, míg Cepkalo és Babariko a városi középosztályt, amely korábban nem látott esélyes ellenjelöltet a regnáló államfővel szemben. Az utóbbi két induló népszerűsége elsősorban a pandémiának köszönhető, ami mindennél világosabban mutatta, hogy az országban csak Lukasenka szava számít.
Ő döntött arról, hogy nem lesznek korlátozások bármit mondjanak az egészségügyi szakértők és bármilyen példát mutassanak más országok. Sok fehérorosz, még a nomenklatúra tagjai is úgy látják, hogy ez nem más, mint a szovjet rendszer visszahozatala, a mellébeszélés pedig éppen olyan, amilyet annak idején a csernobili katasztrófa idején folytatott a hivatalos kommunikáció - az atombaleset nagyobb területet fertőzött meg Fehéroroszországban, mint Ukrajnában.
Emellett az elmúlt évek káderpolitikájának eredményeként ma már a kormány gazdasági tárcáinál, a jegybank felső köreiben és a külügyminisztériumban olyan szakemberek dolgoznak, akik nézetei közelebb állnak Cepkalo és Babariko törekvéseihez, mint a hivatalos állásponthoz. És sok éve nem volt példa arra, hogy az eliten belüli elégedetlenség kiloccsant volna a nyilvánosság elé is.
Nem olyan egyszerű
Ugyanakkor korai lenne azt várni, hogy Lukasenka rendszere összeomlik. Ehhez egyelőre nem elég nagyok a bajok. Fehéroroszországnak hétmilliárd dollár devizatartaléka van, ami elegendő arra, hogy idén semmiképpen se menjen csődbe az állam. A belorusz felső vezetés legnagyobb gondja, hogy megingott az elit hite a rendszerben, de ez még nem vált nyilvánossá. A tisztviselői karban és a hadseregben nincs jele annak, hogy az e körökhöz tartozók tömegesen adták volna fel lojalitásukat a rezsim iránt.
Emellett Babarikót és Cepkalót egyszerűen kiléptethetik a versenyből bármilyen mondvacsinált indokra hivatkozva, például arra, hogy az elnökválasztási indulásukhoz szükséges jelöltenként százezer aláírás némelyike hamis. Ugyanakkor ez kockázatos, mert azzal, hogy nincs ellenjelölt, még a látszata is elveszne annak, hogy az elnökválasztás valós választás. További lehetőség, hogy a szavazatok számát elcsalják, de kérdés, hogy az ellenzéki szavazók hogyan reagálnának arra, ha azt mondanák nekik, hogy jelöltjük marginális szavazatot kapott.
Ha nem kerülnek börtönbe
Összességében ha a civil indulók nem is érnek el áttörést, precedenst teremtenek arra, hogy a gazdasági élet szereplői közéleti szerepet vállalhatnak. Ezt erősítheti, hogy míg Lukasenka regnálásának első tíz évében simán elvittek mindenkit, aki az államfő és rezsimje politikai ellenfele volt, ma nincs olyan ember börtönben, akit nyugati mércével mérve politikai fogolynak tartanának. Ehelyett egzisztenciálisan lehetetlenítik el a rendszer ellenfeleit.
Ha Babariko és Cepkalo megússza a börtönt, akkor a politikán túlról új politizáló réteg léphet színre, amely megjelenítheti a társadalom elégedetlenségét a rezsimmel szemben, és olyanokról lesz szó, akik gazdasági teljesítményükkel bizonyították, hogy képeseket eredményeket elérni. Ez a mai ellenzék, amely egyébként bojkottálja a választást, nem mondhatja el magáról.