A várt 165 ezerrel szemben csak 142 ezerrel nőtt augusztusban a nem-mezőgazdasági szektorokban az össz-foglalkoztatottság. A munkanélküliségi ráta 4,2 százalék lett, ez megfelelt a konszenzusnak. Az átlagos órabér az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, éves összevetésben pedig 3,8 százalékkal nőtt, ami felülmúlta a várakozásokat.
 
Az adatok közzététele után maradt a bizonytalanság, hogy a munkaerőpiac állapota alapján a Federal Reserve 25 vagy 50 bázispontos kamatcsökkentést hajt végre szeptember 18-án. Mindenesetre sem a 4,2 százalékos munkanélküliség, sem pedig a 142 ezerrel bővülő foglalkoztatottság nem utal recessziós veszélyre. A héten megjelent feldolgozóipari és szolgáltatóipari ISM indexek is inkább lassú növekedést jeleznek, semmiképp sem recessziót.

Mindenesetre az, hogy a vártnál valamivel kevesebb munkahelyet teremtett az amerikai gazdaság a múlt hónapban, egyértelmű jele a munkaerőpiac lassulásának.

Mindent egybevetve a munkaerő iránti kereslet fokozatosan gyengül, de nem jellemzők masszív leépítések.  

Ágazati bontásban élen járt az építőipar, 34 ezer új munkahely létrehozásával, de jelentős bővülést regisztrált az egészségügy 31 ezer fővel. A nagy vesztes a feldolgozóipar, ahol 24 ezerrel kevesebben dolgoznak. 

A Fednek most a kockázatokat kell mérlegelni és dönteni a 25 vagy az 50 bázispont között. Egy nagyobb kamatvágás felélesztheti az inflációt, a kisebb monetáris lazítás viszont még életben tarthatja a recessziós félelmeket. 

A piaci reakciók egyelőre nem jelentősek:

  • az euró-forint 394,8-ról visszakorrigált 394,1-ig (hogy mi mozgatja most a magyar deviza árfolyamát, arról itt írtunk)
  • a dollár előbb gyengült, majd visszakorrigált az euró-dollár keresztárfolyam a péntek délelőtti 1,11-re
  • a magyar tőzsdeindex minimális emelkedést mutatott az amerikai adat publikálása után