Az amerikai demokraták és republikánusok vezetői is ellenállásra számíthatnak saját pártjukon, illetve támogatói körükön belülről az éjjel elfogadott költségvetési kiadáscsökkentési javaslatukkal kapcsolatban. Ron Johnson republikánus szenátor azt nyilatkozta a Bloombergnek, hogy a tervben szereplő lefaragások aligha lesznek elegendőek az államadósság számottevő csökkentéséhez. A párt radikális szárnyához, a Tea Partyhoz tartozó képviselők szintén úgy látják, hogy a javaslat elfogadása nem orvosolná az elszálló büdzsé, és ezzel megállíthatatlanul növekvő adósság problémáját. Szociálliberális civil szervezetek és velük egyetértő demokrata politikusok viszont azért támadják máris a csomagot, mert abban nem szerepel a leggazdagabbak adójának emelése, miközben jelentősen csökkentené a kormány kiadásait, rontva ezzel a szociális védőháló működését. Raul Gnjalva demokrata képviselő azt kifogásolja, hogy a javaslat meg sem próbál egyensúlyt teremteni a dolgozó emberek zsebét terhelő tételek és a jómódú rétegek, illetve vállalatok tehervállalása között.

A terv rövid távon valóban nem tartalmaz bevételnövelő tételeket, hosszabb távon azonban jöhet adóemelés. A most elfogadott 917 milliárd dolláros, tíz évre szóló költségcsökkentéseket a szintén most felálló bizottság további 1,5 ezer milliárddal toldhatja meg az év végéig. Ha nem sikerül legalább 1,2 ezer milliárdról megállapodni, akkor automatikus kiadáscsökkentő intézkedések lépnek hatályba. Ezek lefaragnák a védelmi büdzsét, továbbá a szegények egészségügyi ellátását szolgáló Medicare programot, de nem érintenék a társadalombiztosítást, illetve az idősek ellátását szolgáló Medicaid veteránoknak és a hadseregtől nyugdíjba ment jogosultjainak juttatott forrásait. A Medicare esetén az egészségügyi szolgáltatóknak utalt előlegeket faragnák le, nem a rászorulók keretét és a csökkentés nem haladná meg az alap büdzséjének két százalékát.

Fehér Ház-i források felhívják a figyelmet arra, hogy kiadáscsökkentés szerkezete lehetővé teszi az elnöknek prioritásai érvényesítését. Adóemelések ugyan nem szerepelnek az automatikus intézkedések között, de a katonai kiadások mérséklése - amiből viszont az azonnali kiadáscsökkentések összegének fele jönne össze - a republikánusok érzékeny pontja, ha ezt el akarják kerülni, akkor el kell gondolkodniuk arról, hogy inkább engednek az adók növelését mereven elutasító álláspontjukból. Emellett - miután a teljes 2,5 ezer milliárdos intézkedéscsomag tízéves időtávon fejti ki hatását - az automatikus kiadáscsökkentések a következő években lépnek életbe, azt követően, hogy 2012 végével lejár a Bush elnök idején elfogadott, és tavaly meghosszabbított adókedvezmények hatálya. Ez lehetővé teszi Obamának, hogy ha például elveszti a jövő novemberi elnökválasztást, akkor még a hatalom 2013. januári átadása előtt megtagadhatja a leggazdagabbak adókedvezményének meghosszabbítását. Ez a lehetőség már a következő hónapokban megerősíti alkupozícióját a költségvetés második (1,5 ezer milliárd dolláros) egyensúlyjavító csomagjáról folyó vitákban.

Mindezek tükrében az a kérdés: Obama elszúrta-e az adósságplafonnal kapcsolatos helyzet kezelését, és a most elfogadott megállapodás a kudarca, vagy kiderülhet, hogy jól keverte a kártyákat, és később még jól jöhet ki a ügyből. A Bloombergnek nyilatkozó demokraták, nyugdíjas politikusok és volt Fehér Ház-i tanácsadók, akik számos kétpárti megegyezés tető alá hozásában vettek részt, úgy vélik, Obama elmulasztotta a lehetőséget, hogy egy történelmi súlyú megállapodás megszületésénél bábáskodjon. Későn kezdett hozzá a plafon emeléséről szóló vitához, lehetővé tette, hogy a 2012-es választásokkal kapcsolatos rövid távú megfontolások befolyásolják a stratégia jelentőségű kérdés kezelését és azzal, hogy viszonylag könnyen hajlandó volt belemenni a szociális támogatások lefaragásába, saját támogatói bázisában ásta alá pozícióit. William A. Galston, Bill Clinton elnök volt tanácsadója ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a korábbi kétpárti megállapodás során nem kellett számolni olyan makacsul merev álláspontot elfoglaló csoporttal, mint a Tea Party, ezért Obamának nem volt más választása, mint hogy, kivegye a csomagból az adóemeléseket.

A megkérdezett volt elnöki tanácsadók még azon is vitatkoznak, jól tette-e a Fehér Ház, hogy nem lépett a nyilvánosság elé annak a bizottságnak a javaslatával, amelyet maga Obama elnök nevezett ki még tavaly decemberben azzal a megbízatással, hogy készítse elő a költségvetési reformot. Ez a testület kiadáscsökkentésekkel és adóváltoztatásokkal 3,8 ezer milliárd dolláros megtakarítást ajánlott, ám az elnök és környezete úgy látta, ezt biztosan nem fogadnák el a republikánusok. Ezért megvárták, hogy az ellenfél előálljon saját tervével, amiből kiderült, mekkora csökkentést akarnak a szociális kiadásokban. Obama ehhez igazodhatott, azaz elkerülhette azt a látszatot - ami nem tetszett volna az egyik fontos a támogatói bázisát adó szegény rétegeknek -, hogy ő kezdeményez jelentős lefaragásokat ezen a téren.