Az elnökválasztáson a 1001 küldött közül 999 vett részt, valamennyien érvényesen szavaztak, egyikük sem tartózkodott.
A pártelnöki tiszségből több mint 18 év után távozó Angela Merkel utódjának megválasztásához két fordulóra volt szükség. Az első fordulóban Annegret Kramp-Karrenbauer 450 szavazatot, Friedrich Merz 392 szavazatot kapott, Jens Spahn egészségügyi miniszter pedig 157 voksot szerzett, és harmadik helyezettként nem jutott be a második, döntő választási fordulóba.
Kapcsolódó
A CDU történetében 1971 óta először indult az elnöki tisztségért több esélyes jelölt.
Annegret Kramp-Karrenbauer az 1945-ben alapított párt nyolcadik elnöke, és a második nő a párt élén.
Az elnökválasztás eredményének kihirdetése után hangsúlyozta, hogy valamennyi párton belüli irányzatnak együtt kell dolgoznia. Friedrich Merz az új elnök támogatására kérte a küldötteket és a tagságot. Mindezek után a három jelölt együtt állt fel a kongresszusi küldöttek előtt felállított színpadra, demonstrálva a párt egységét.
Annegret Kramp-Karrenbauer az ország egyik legkisebb tartományából, a Franciaországgal és Luxemburggal határos, egymillió lakosú Saar-vidékről származik, 56 éves, katolikus, három gyermeke van, a férje mérnök, ő maga pedig politika- és jogtudományi diplomával rendelkezik.
A CDU-ba 1981-ben lépett be, a kilencvenes évek vége óta hivatásos politikus. A tartományi kormányba 2000-ben került be, Németország első női tartományi belügyminisztereként. Volt oktatási és kulturális, valamint munka-, családügyi és szociális miniszter, 2011-től pedig a tartomány miniszterelnökeként dolgozott.
Legnagyobb sikere a tavaly márciusi tartományi törvényhozási (Landtag-) választás volt, amelyen a CDU a szavazatok 40,7 százalékát szerezte meg. A vártnál nagyobb arányú győzelemmel a CDU Annegret Kramp-Karrenbauer vezetésével lefékezte a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szövetségi szintű előretörését, ami elemzők szerint jelentős fejlemény volt a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártok versenyében.
Annegret Kramp-Karrenbauer a CDU idén februárban tartott kongresszusa előtt váratlanul bejelentette, hogy a párt főtitkáraként kívánja folytatni pályafutását. A kongresszuson rendkívül magas, 98,4 százalékos támogatottsággal választották meg a tisztségre.
Annegret Kramp-Karrenbauert ugyan az előző elnök, Angela Merkel bizalmasaként tartják számon, de számos területen irányváltást hirdetett, a többi között nagyobb beleszólást követel a pártnak a kormányzati döntések meghozatalába, és újabb szigorításokat sürget a menekült-, és migrációs politikában. Ugyanakkor a német sajtóban az elnökválasztás után megszólaltatott elemzők mind arra számítanak, hogy jól együttműködik majd Angela
Merkellel, és nagy valószínűséggel sikerül egységet és nyugalmat teremtenie a pártban.
Első nagy próbatétele 2019. május 26-án lesz, amikor az európai parlamenti (EP) választás mellett Brémában tartományi törvényhozási választást, további kilenc tartományban pedig önkormányzati választást tartanak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!