Alberto Fernández, az argentin elnökválasztás győztese a legkevésbé sincs irigylésre méltó helyzetben. Országában az éves infláció 55 százalékos, a gazdaság recesszióban van, a szegénység nő, a tőke külföldre menekül, a peso gyengül és Argentína nyilvánvalóan képtelen törleszteni 100 milliárd dolláros külföldi államadósságát. Nem igazán vigasztaló az sem, hogy ez valójában a normális állapot abban az országban, amely a 20. század elején még európai szinten élt - kezdi háttérelemzését a Financial Times.

Mauricio Macri, a most leköszönő államfő, az ország egyik leggazdagabb családjának tagja azzal az ígérettel nyert a 2015-ös elnökválasztáson, hogy piacbarát gazdaságpolitikával rendbe teszi az argentin gazdaságot. Ehelyett egy sor baklövés, valamint egy az IMF-fel kötött válságkezelő csomag után sikerült megvalósítania a lehetetlent: rosszabb állapotban adja át az ország gazdaságát, mint amilyenben elődjétől, Cristina Fernández de Kirchnertől (nincs rokonsági kapcsolatban az új elnökkel) megörökölte.

Szemben Macri piaccentrikus gazdaságpolitikájával Fernández de Kirchner a  hagyományos peronista állami beavatkozásra alapuló gazdaságpolitikát követett. Argentínában az elmúlt 30 évből hatot kivéve peronisták voltak hatalmon annak ellenére, hogy egyik gazdasági válság a másikat követi és virágzik a korrupció.

Satuban

Macri az elmúlt négy évben satuba került. A liberális gazdaságirányítás hívei azért bírálták, mert nem fogta vissza kellően gyorsan az argentin költségvetés túlzott költekezését, így egyedül a magas kamatokra bízta, hogy megfékezzék az inflációt. A politikai baloldalról viszont azzal vádolták, hogy kizárólag a gazdagoknak kedvező politikát folytat. "Argentína gazdasága olyan, mint egy beteg ember, aki az utcán fekszik és vérzik - mondja Luis Tonelli Buenos Aires-i politológus professzor. - Nincs idő felmérni az állapotát, azonnal vért kell adni neki, mielőtt összeomlik."

Macri bajait négyzetre emelte, hogy az augusztusi előválasztás után, amely láthatóvá tette, hogy Fernández egy peronista pártszövetség élén szinten biztosan visszatér a hatalomba, összeomlott az argentin gazdaságba vetett piaci bizalom. (A peronizmus az erőteljes állami beavatkozást előnyben részesítő, központosító, populista irányzat, amely Juan Peron államfőről kapta a nevét.) A peso gyorsan gyengült a dollárral szemben, ami arra kényszerítette az államfőt, hogy újra bevezesse az árfolyam ellenőrzését, amit kormányzása elején nagy csinnadrattával szüntetett meg. Az országot 12 milliárd dollár tőke hagyta el két hónap alatt.

Gondok, gondok, gondok

Szakértők szerint az új elnök első feladata az lesz, hogy újratárgyalja az államadósság finanszírozását. Macri 57 milliárd dolláros segélycsomagról állapodott meg az IMF-fel, de augusztus óta nem érkezett új utazás a Valutaalaptól. Ha összejönne az egyezség az IMF-fel, akkor a magánhitelezőkkel is meg kellene állapodnia, amiben segíthet a Valutaalap. Ezek ugyanis a nagy kockázat miatt nyilván nagyvonalú törlesztési feltételeket várnának el a kormánytól, amit nem képes megadni, ám az IMF jó eséllyel nyomást gyakorolhat rájuk, hogy vegyik vissza az igényeiket.

Az ezt követő probléma Fernández és Fenrnández de Kirhner személyes viszonyából fakad. Tonelli szerint az új elnök valójában a 2015 előtt regnáló államfő trójai falova. Gyűlölik egymást, s miközben formálisan Alberto kezében van a hatalom, a kirchnerista szavazókat, aktivistákat és kádereket Cristina hozta a választási győzelemhez. Így az új elnök is egyfajta satuban kezdi a kormányzást: az IMF és a kirchnertisták homlok egyenest ellenkező elvárásai közé szorult, mert míg az előbbi fegyelmezett gazdálkodást akar, az utóbbiak négy év "kiéheztetés" után újrakezdenék az állami osztogatást.

További gondja az új vezetésnek, hogy Alberto Fernández sok szakértő szerint nem lesz képes együtt tartani az őt támogató politikai erőket, amelyek az ortodox nacionalista közgazdászoktól a radikális szocialistákig terjednek és csak egy a közös bennük: Macri bukását akarták. És ezzel nincs vége a gondoknak. Sokan azt találgatják, mekkora befolyása lesz a Cristina Fernández fia, Máximo Kirchner vezette La Cámpora militáns csoportnak a peronista adminisztrációra. És akkor még ott vannak az erős szakszervezetek, amelyek gazdasági megmozdulásokkal tudnak nyomást gyakorolni a kormányra, valamint egy olyan munkásszervezet, amely a munkanélkülieket tudja hatásosan megmozgatni.

Homályos program

Alberto Fernández az elnökválasztási kampány alatt kerülte az interjúkat és a nemzetközi média tájékoztatását. Csak homályos célzásokat tett gazdaságpolitikájára, amelyek középpontjában az IMF-fel kötött megállapodás újratárgyalása állt. Gustavo Grobocopater, a Grupo Los Grobo agrárvállalkozás vezetője, Argentína "szójakirálya" úgy véli, hogy mindenekelőtt nyugodt hatalom-átadásra lenne szükség. "Minden kormányváltás válsággal jár együtt és minden a nulláról kezdődik előröl" - panaszkodik.

Tonelli nem sok jóval tudja biztatni a vállalati vezetőket. Szerinte az argentin gazdaság nem a recesszió-növekedés hullámzásában halad előre, hanem az összeomlás és a vergődés váltogatja egymást. Nem sok optimizmusra ad okot, hogy a gazdaság bajai a társadalom kultúrájában gyökereznek - derül ki Eduardo Costantini milliárdos ingatlanfejlesztő és gyűjtő szavaiból. Nem technikai hibákról van szó. A lényeg az, hogy az argentinon nem hajlandók addig nyújtózkodni, amíg a takarójuk ér. Ennek ékes bizonyítéka szerinte, hogy a peso 1991 óta az egymás követő leértékelések nyomán értéke 98 százalékát vesztette el a dollárral szemen.