A november közepén aláírt hatalmas, kétpárti infrastrukturális törvénytervezet hatmilliárd dollárt tartalmazott az Energiaügyi Minisztérium számára egy "Civil Nukleáris Hitelprogram" létrehozására. Ez a mentőcsomag célját tekintve érthető - "az amerikai kereskedelmi reaktorok tulajdonosai vagy üzemeltetői tanúsítványért folyamodhatnak, hogy hitelekre pályázhassanak a további működésük támogatására. Méretét, küldetését és esélyeit tekintve azonban már most több mint véleményes - gyakorlatilag ezt írta meg a napokban Dawn Stover, a Bulletin of the Atomic Scientist szerkesztője.
A neves szakszerző szerint bár a hitelprogram április évégén hivatalosan elindult, az azonnal a nukleáris felügyeleti szereplők célkeresztjébe került. A programmal, melyről az Energiaügyi Minisztérium azt állította, hogy „segít megőrizni a meglévő amerikai nukleáris reaktorflottát, és több ezer jól fizető munkahelyet ment meg országszerte”, s hogy az ország jelenlegi reaktorai „létfontosságúak” az éghajlati célok eléréséhez, Stover szerint éppen az a baj, hogy egyáltalán nem tudni, a támogatás valójában hány atomreaktort és hány munkahelyet ment meg, mivel erre vonatkozóan még csak becslések sincsenek.
A cikkben megszólított szakértők többségének véleménye az hogy e pénzügyi mentőöv legfeljebb a már nem biztonságos blokkokat tarthat a vízfelszín fölött, viszont súlyos következményei lehetnek. A hatmilliárdos csomag ráadásul csupán egyszeri tétel, ami semmiképpen nem tekinthető hosszú távú garanciának arra vonatkozóan sem, hogy a támogatottak aztán képesek a továbbélésre.
Tiszta energia - mocskos támogatás?
Az Egyesült Államokban jelenleg 93 nukleáris reaktor dolgozik (40 egység már bezárt, 42 meg sem épült, 2 pedig jelenleg is építés alatt áll). Az aktív atomerőművi blokkok az ország áramszükségletének csaknem ötödét képesek biztosítani.
A 2021-es hivatalos adatok szerint a szén 899 milliárd kWh, a földgáz 1575 milliárd kWh, az atom 788 milliárd kWh, a megújulók összesen 826 milliárd kWh, az olaj - illetve más egyéb energiaforrásokból pedig 37 milliárd kWh villamos energiát tudott a hálózatokra adni. Ez alapján a nukleáris energia súlya valamivel több mint 19 százalék volt.
A hatmilliárdos támogatás védelmében Jennifer Granholm energiaügyi miniszter azt közölte, hogy “az amerikai atomerőművek a szén-dioxid-mentes villamosenergia-termelésünk több mint felét adják, és Biden elnök elkötelezett amellett, hogy ezeket az erőműveket aktívan tartsák tiszta energiával kapcsolatos céljaink elérése érdekében”. Azt is hozzátette, hogy: “minden rendelkezésre álló eszközt bevetünk annak érdekében, hogy 2035-re tiszta energiával lássuk el ezt az országot, ideértve a meglévő nukleáris flottánk előtérbe helyezését, hogy lehetővé tegyük a folyamatos kibocsátásmentes áramtermelést és a gazdasági stabilitást a fontos munkát vezető közösségek számára.”
A Bulletin szerkesztője azonban úgy látja, hogy mindez csak ködösítés; valójában az amerikai atomerőművek roppant komoly működtetési problémákkal néznek szembe, ha nem jutnak elegendő támogatáshoz.
A reaktorok üzemeltetői gazdasági nehézségekkel küzdöttek az elmúlt években, mert a földgáz és a megújuló energia az Egyesült Államokban is egyre megfizethetőbbé vált. Ennek következménye, hogy az utóbbi időkben sok reaktorleállítás már azelőtt megtörtént, hogy azok működési engedélye lejárt volna - és a most meghirdetett hitelprogram előtt az Energy Information Administration (EIA) azzal számolt, hogy 2050-re az USA elveszíti a nukleáris erőműflottájának legalább negyedét.
A gyorssegély azonban nem jár mindenkinek. A most kezdődött tanúsítási és ajánlattételi folyamatnak két tényezője van. Az egyik, hogy a hitelt igénylő erőmű-tulajdonosnak (illetve üzemeltetőnek) igazolnia kell, hogy az atomreaktora az árampiacon versenyhelyzetben dolgozik, és azt gazdasági okok miatt kénytelen lesz bezárni, amely aztán a légszennyezés növekedéséhez vezet.
Mindezt második tételként nem csak adatokkal kell alátámasztaniuk (kezdve a tervezett költségektől, az urán tüzelőanyag beszerzési forrásáig, illetve a veszteségektől, a légszennyezési becslésig mindent), hanem részletesen kidolgozott tervet is be kell nyújtani arról, hogy miként tudná az adott erőmű a támogatásnak köszönhetően 4 évig fenntartani a működését.
A május 19-én esedékes pályázatok első fordulójában csak olyan reaktorok indulhatnak el, amelyek 2026. szeptember 30. előtti leállítását már bejelentették. Ezt követően lehet a kasszákhoz járulniuk azoknak, akiknél nincs meg ez az időpont, de bizonyítani tudják a gazdasági nehézségüket. A támogatást megawattórára (MWh) bontva ítélik majd meg - de a támogatás attól is függ, hogy mekkora segítségre van szükség az erőműveknek a gazdasági veszteségeik megfékezéséhez.
Csak három reaktor
Az már most tudható, hogy az első körbe legfeljebb két erőmű három reaktorblokkja sorolható be: a michigani Palisades (a 777 MW-ra képes, 1971 óta üzemelő erőművet egy 2017-ben meghozott döntés értelmében 2022 tavaszán kellene-kellett volna leállítani) és a kaliforniai Diablo Canyon két egysége (a 2 x 1100 MW teljesítményű blokkok 1968 és 1970 óta dolgoznak, és a végső leállításukat 2024, illetve 2025 jelezte az üzemeltető Pacific Gas and Electric Company).
Ám az érintett cégek azt közölték, hogy hatmilliárdos keretösszegű hitelprogram ide vagy oda, emiatt ők már nem változtatnak a bezárási terveiken.
A több mint 50 éves Palisadest május végén állíthatják le, a tulajdonos Entergy szerint ennek felülírásához a hitelprogram már túl későn érkezett. A döntést már több öt éve meghozták, azóta a korábban kilátásba helyezett felújítási munkálatok közül is jó néhányra (például a reaktorfedél teljeskörű felújítására) már nem került sor, mivel az üzemeltetés és a működtetés arra szorítkozott, hogy az erőmű 2022 májusáig - ameddig a Consumers Energy-vel között 15 éves áramszerződése szól - kibírja.
A kormányzó, Gretchen Whitmer még kardoskodik, hogy az itteni 180 munkahelyet meg kell menteni, de az már inkább a pénzlehívás adminisztrációs labirintusába vezető út, hogy rajta keresztül Michigan kényszeríteni akarja az erőművet a hitelpályázaton való elindulásra.
És hogy még bonyolultabb legyen ez az egész: az Energiaügyi Minisztérium értelmezése alapján a másik erőmű, a Diablo Canyon reaktorai nem is részesülhetnek támogatásban, mivel nem versenypiacon, hanem szabályozott piacon működnek. Ráadásul a bezárásuk a tulajdonos és a környezetvédelmi csoportok közötti megegyezés eredménye - ahogyan az egy márciusi, szintén Bulletin cikk részletesen leírja - márpedig ez előbb fel kellene mondani, és ha ezt a botrányt meg is úszhatná az energiaszolgáltató, még mindig bizonyítania kellene, hogy az ország leginkább zöld államában, Kaliforniában az erőmű leállítása szén-dioxid-kibocsátás növekedéssel járna együtt.
Csak az atom
Hogy akkor kik jelentkeznek majd május 19 után? Nehéz lenne biztosra mondani - írja Dawn Stover. (Az EIA tervei szerint a hitelprogram leginkább New York és Illinois támogatásáról szólhat - ahol így egyes reaktorok akár 10 évig is nyereségesek maradnak.)
A forrásai közül több is annak a véleményének adott hangot, hogy az új hitelprogram nagyrészt idő- és pénzpocsékolás - akkor is, ha elvileg racionális módon alakították ki. Ez alatt azt kell érteni, hogy a kiírás előnyben részesíti a legnagyobb gazdasági kockázatnak kitett reaktorokat, és azokat részesítené előnyben, amelyek az adott körülmények között a legjobb helyzetben vannak a kibocsátási szintek növekedésének megakadályozásához.
Tim Judson, a Nukleáris Információs és Erőforrás Szolgálat (Nuclear information and Resurce Service, NIRS) ügyvezető igazgatója szerint azonban a programból hiányzik az a javaslattételi lehetőség, hogy a meglévő atomerőműveket költség-versenyképesség alapon megújuló energiaforrásokra, illetve energiahatékonyságot javító beruházásokra cserélhessék.