Nem a Krím félsziget volt az egyetlen európai terület, amelynek lakosai népszavazáson akartak véleményt nyilvánítani hovatartozási szándékaikról: Skóciában a Nagy-Britanniától való elszakadásról tartanak referendumot, Katalónia vezetése pedig elszánta magát egy hasonló lépésre annak ellenére, hogy a madridi kormány szerint ez ellenkezik a spanyol alkotmánnyal.

A sort Velence lakói nyitják meg akik a hét végén járulnak az urnákhoz, hogy eldöntsék, el akarnak-e szakadni Olaszországtól. A referendumot sem a római kormány, sem a várost magában foglaló Veneto tartomány vezetősége nem ismeri el legitimnek.

Paolo Bernardini, a comói egyetem európai történelemmel foglalkozó professzora, aki 2007 óta kampányol Velence függetlenségéért elsőként történelmi érvekkel támasztja alá véleményét. A várost 1100 éve alapították és csak 1797-ben vesztette el függetlenségét Napoleon beavatkozása nyomán. Az történelem ugyan nem ismétli önmagát, de ám az elmúlt időszak a kis nemzetek erőteljes feltámadásának korszaka volt - folytatja érvelését.

A törpe szép

A kicsi, prosperáló államok képesek jól együttműködni globális szinten. Az egész világ a szétaprózódás felé tart, mármint egy pozitív fragmentáció felé, amelyben a helyi hagyományok keverednek a lakosság világpolgári tapasztalataival. Az emberek határozottan büszkék kulturális örökségükre - ez hajtja az autonómia iránti igényüket, ami további függetlenségi szavazásokhoz vezethet.

Egyetért ezzel Xavier Solano, a katalán kormány korábbi tagja. Szerinte az esélyes országok, tartományok közül - Katalónia, Skócia, a baszk tartomány, Wales, Flandria - nem mindegyik fog megpróbálkozni a függetlenség elnyerésével, ám számos országrész lakói gondolhatják úgy, hogy jobb jövőt ígérne nekik, ha a saját államukban élnének. Az EU belső határait átszabhatja az emberek ezzel kapcsolatos akarata.

Mocskos anyagiak

Akárcsak Skócia és Katalónia esetén, Velencében is a pénz a függetlenné válás fő motivációja. Az AFP adatai szerint a város évente nagyjából 71 milliárd euró adót fizet be a központi költségvetésbe (ez meghaladja a magyar GDP félét), aminél 21 milliárddal kevesebbet kap vissza befektetések és szolgáltatások formájában. A tét inkább a velenceiek nagy, mint Olaszország többi részének. A teljes Veneto tartomány kilenc százalékkal járul hozzá az olasz GDP-hez, Skócia nyolc százalékkal a britéhez - kivéve az északi-tengeri olaj- és gázbevételeket -, Katalónia viszont a spanyol gazdaság teljesítményének ötödét adja.

Solano szerint az EU jól járna, ha több független tagországból állna. Ez javítaná a termelés hatékonyságát, s ezzel az európai gazdaság versenyképességét. Egy független Katalónia például új adórendszert vezethetne be, visszafogatná gazdaságába a helyben megtermelt jövedelmet ahelyett, hogy átutalná Madridba, ahol elnyeli azt a feneketlen közös spanyol büdzsé. Ez javítaná versenyképességét, növelné a foglalkoztatottságot, az unió pedig újra tudná osztani az így megtermelt pluszjövedelem egy részét a bajban lévő térségeinek.

Nem gondolták át

Az elszakadáspárti politikusok nem gondolták eléggé végig, mire biztatják az embereket - figyelmeztet Nicolas de Santis, a Gold Mercury International üzleti kutatóintézet elnöke. Katalóniát például nem várná tárt karokkal az Európai Unió. Spanyolország nyilván akadályozná felvételét, ám miután a katalánoknak nem az angol a nemzeti nyelvük, felvetődik a kérdés, hogy kivel üzletelnének volt partnereiken kívül. A szakértő a pénzügyi és az adósságválsággal magyarázza a függetlenségi törekvések felerősödését.

Spanyolország 100 milliárd euró uniós segítségre szorult bankjai feltőkésítéséhez. A pénzintézetek a válságot megelőzően felfújódott ingatlanlufiban halmoztak fel később behajthatatlannak bizonyult jelzáloghiteleket. A fájdalmas gazdasági reformokra kényszerülő Olaszország kevesebb mint három év alatt három miniszterelnököt fogyasztott el. De Santis szerint öngyilkosság erre az országok szétszabdalásával válaszolni, amit a függetlenségpártiak akarnak. Semmi sem bizonyítja, hogy ettől jobb jövőt remélhetnének.