Minden modernkori válság első elszenvedője az autóipar volt, kezdve az 1973-as olajkrízissel, egészen a 2008-2009-es hitelválságig. A recessziók logikája eddig az volt, hogy az emberek nem hajtanak végre olyan nagyobb beruházásokat, mint egy gépjármű megvásárlása, amely az ingatlan után a legtöbb háztartás második legértékesebb vagyontárgya. Viszont 2020 ebből a szempontból sem olyan, mint amit eddig megszokott a közgazdaság, amit mi sem mutat jobban, mint hogy az Egyesült Államokban szeptemberben és októberben olyan magas szintre ugrottak az újautó-eladások, mint 2019-ben az intenzív fogyasztási környezetben voltak.
Az új járművek értékesítésének üteme az elmúlt hónapokban visszaállt a válság előtt tapasztalt erős szintre, annak ellenére ugrott, hogy a készletállomány jelentősen lecsökkent a tavaszi, koranyári járvány miatti gyárleállások után. Az autóvásárlók rekord szinten jelentek meg az új gépkocsik értékesítőinél, növekedés látszik a luxusjárművek, a csúcskategóriás kisteherautók és a kisebb autók piacán is.
Kapcsolódó
A Fiat Chrysler Automobiles szerdán rekord 2,7 milliárd dolláros üzemi eredményről számolt be a harmadik negyedévben. A bevételeik jelentősen meghaladták az elemzők várakozásait, és jelentős javulást jeleztek a második negyedévhez képest, amikor a társaság 1,2 milliárd dolláros nettó veszteséget könyvelhetett el.
A Ford Motor Co. szintén erős negyedévet hozott, mintegy 2,4 milliárd dolláros nettó jövedelmet és 9,7 százalékos globális adózás előtti haszonkulcsot jelentett - ez az elmúlt öt év legmagasabb szintje. A GM a harmadik negyedéves eredményeit csak november 5-én közli. Elemzők viszont már most arra számítanak, hogy a vállalat eredményei visszaállnak a pandémiát megelőző szintre - derül ki a WSJ összesítéséből.
Mi hajtja a keresletet?
Hogy miért sikerült több autót eladni? Az egyszerű válasz az, hogy a járvány, az amiatt bevezetett biztonsági előírások és tanácsok új fogyasztói szokásokhoz vezettek. A kereskedők szerint kihatott a piacra, hogy sok ember kevesebbet is költ olyan dolgokra, mint az éttermezés, kocsmázás és a külföldi, távoli nyaralás, hajlandók viszont többet utazni a közelebbi környezetükben és rendbe hozni az otthonaikat.
A másik motor az, hogy az emberek szinte kamatmentes hitellel vásárolhatnak autókat, ami vonzóvá tette ezt a konstrukciót, sok járműtípusra pedig állami támogatást is igénybe lehet venni. Ilyen állami kedvezmények Magyarországon is elérhetők hétszemélyes autókra a nagycsaládosoknak, de volt népszerű projekt e-autók megvételére is.
"Ami itt történik, az a háztartások költségvetésének átirányítása és újra priorizálása" - mondta Mike Jackson, az Egyesült Államok legnagyobb tőzsdén lévő viszonteladói hálózatának, az AutoNation Inc. vezérigazgatója a múlt heti beszámoló ismertetésekor. A harmadik negyedévben a társaság szerint az üzemi eredményük részvényenkénti korrigált eredménye 2,38 dolláros rekordot ért el.
Ezen a nyáron a Marybeth Morris kereskedőlánc felhagyott azzal, hogy megpróbáljon új Kia Telluride SUV-okat szerezni, mert a terepjárókat nagyon hamar elkapkodták, viszont szabad készleteket lehetetlen volt felhajtani. Ehelyett a Volkswagen Atlas típusra telepedtek rá, de hamar ezeket is mind megvették. Nagyon hosszú előrendelési listák alakultak a harmadik legnagyobb értékesítési hálózatnál a nyár végén és az ősz elején.
Le kell dolgozni a kimaradást
Európában a növekvő számú új koronavírusos megbetegedések miatt a piacon sokan tartanak a gyárbezárásoktól, ami horgonyként húzza vissza a Fiat Chrysler és más európai autóipari vállalatok részvényeit - mondta Philippe Houchois, a Jefferies elemzője a lapnak, aki szerint a második hullámtól való aggadalmak még kihatnak a tőzsdei indexekre, idővel pedig begyűrűzhetnek a fogyasztói hangulatba, vagy még nagyobb visszaesést hozhatnak az európai piacokon.
Szerdán, vagyis a jelentés közlése után a Fiat Chrysler részvényei 2 százalékkal estek a kereskedésben, ez viszont kisebb csökkenés, mint a szélesebb piac meredek esése. A Volkswagen AG részvényei körülbelül 5 százalékkal, a Renault SA francia autógyártó részvényei 8 százalékkal veszítettek értékükből. Igaz, ezeknek a gyártóknak az amerikai piacon való jelenlétük kisebb, mint a GM, a Ford, vagy a Fiat Chrysleré.
Európában nem rózsás a helyzet
Európában az első háromnegyed évre vonatkozó statisztika szerint szeptember végén már több mint 4 millióval kevesebb autót gyártottak, mint azt tervezték. Az uniós autópiacon az év első kilenc hónapjában alig több mint 7 millió személyautót adtak el, ez a koronavírus-járvány negatív hatásai miatt 29 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A skandináv országok közül Svédország, Finnország és Dánia, valamint Litvánia megúszta az első háromnegyed évet 20 százalék alatti csökkenéssel. Magyarország is viszonylag jól szerepelt a 22 százalékos hanyatlással.Az autógyártók a közel két hónapos leállási időszak nagy részét tavasszal azzal töltötték, hogy biztonsági protokollokat állítottak össze, ideértve a maszkok viselését és a szigorú tesztelést is. Ezzel elejét vették annak, hogy a második hullám le kelljen állniuk. Viszont ez a tavaszi kiesés időszakos ellátási hiányhoz vezetett, most pedig a megszokottnál nagyobb időszakos munkaerő-kiesés pedig előrevetíti, hogy akár újabb termelési zavarokhoz vezethet a koronavírus kitörése.
Egyelőre a legtöbb autóüzem teljes gázzal dolgozik, hogy kielégítse a megnövekedett igényeket, amelyekre kevés szakértő számított még a tavasszal. Az autógyártók 4,1 millió járművet készítettek Észak-Amerikában a harmadik negyedév során, ami azonos az egy évvel korábbi teljesítményszintnek.
A General Motors flinti üzemében, ahol a legtöbb kisteherautójukat gyártják annyira pörög, hogy az alkalmazottak a hét hat napján - és alkalmanként vasárnap is - éjjel-nappal dolgoznak, hogy a kereskedésekben folyamatosan tudják pótolni az újautó-állományt. A GM még önkéntes műszakokat is bejelentett jövő hét keddre, amikor plusz fizetést kínálnak, csakhogy a választások napján is készüljenek autók. A bonyolult és korszerűtlen amerikai választási rendszer miatt viszont korábban megállapodtak az Egyesült Autómunkások Szakszervezetével, hogy ez ünnepnap lesz.
Az USA-ban is tombol a járvány, ami még betehet
Bár most teljes üzemen mennek a gyárak, hamarosan jöhetnek az újabb ellátási zavarok: a Covid-19 esetek a rozsdaövezet államaiban (Michiganben és Ohióban például) meredeken emelkednek. Az amerikai autóipar gyárhálózatának nagy része viszont itt koncentrálódik. Nemcsak a járműgyártók, de a beszállítók is ezen a vidéken dolgoznak.
Az IHS Markit kutatócég most 13 millió jármű észak-amerikai gyártását jósolja, szemben az áprilisban közölt 12,2 milliós előrejelzéssel. A cég globális prognózisát 73 millió járműre emelte, 69,3 millióról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!