Már a hálaadás napi ünnepnapon, csütörtök délután sorban álltak az emberek a nagy amerikai áruházláncok boltjai előtt abban a reményben, hogy megcsíphetik az esetenként féláron kínált termékeket vagy a százdolláros (22 ezer forint) tévéket. A bevásárlási időszak kezdete hagyományosan a fekete péntek - az évnek az a napja, amikor a kiskereskedők éves kiadásai és bevételei egyensúlyba kerülnek -, ám az utóbbi években már a hálaadás napjának délutánján kinyitnak a boltok, és megindul a roham.

Az áruházláncok sajátos nyitási versenyben vannak egymással: a Toys "R" Us játékboltlánc New Yorkban délután ötkor nyitotta meg kapuit, amelyek előtt barikádok közé terelt hosszú sorokban várakoztak a vásárlók már órákkal a nyitás előtt. A cég Télapó-süvegeket osztogatott a hidegben szobrozóknak, akik közül egyesek már fél háromkor beálltak a sorba. A nyitás után a rendőrök akadályozták meg, hogy az ügyeskedők megkerüljék a sort.

Ez háború

A Wal-Mart, a világ legnagyobb hipermarketlánca hat órakor, egy órával előbb nyitott, mint tavaly. Áruházaiban, akárcsak a Best Buynál, csuklópántok és jegyek formájában osztogattak sorszámokat a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló leértékelt termékekre vadászó vevőknek. Idén már a Macy's sem tudta elkerülni, hogy beálljon a csütörtökön nyitó boltok sorába, igaz csak nyolctól várta a vásárlókat.

A vásárlási láz olyan erős az amerikaiakban, hogy családi szokásaikat hozzáigazították a boltok új nyitva tartási rendjéhez. Az üzletekben tolongó emberek közül többen is azt mondták a Reuters és a Wall Street Journal (WSJ) újságíróinak, hogy manapság már dél körül elfogyasztják a hálaadási pulykát, míg korábban a kora esti órákban volt a vacsora.

Brutális ajánlatok

A nagy lökdösődést elsősorban a brutális árajánlatok indokolják. A Wall-Mart például 278 dollárért (61 ezer forint) kínált HP laptopot. A Best Buynál a WSJ-nek nyilatkozó egyik vásárló 299 dollárért (66 ezer forint) "lőtt" egyméteres képátlójú televíziót. A sorban az első helyről indult az a vevő New Jerseyben, aki a Reutersnek elmondta, hogy 435 dollárból (96 ezer forint) vett egy nyolcvan centis képátlójú tévét, egy iPod Nano zenelejátszót és egy Kindle elektronikus könyvolvasót.

A szokásos kezdeti roham ellenére a kereskedők nem számítanak feltétlenül jobb évre idén, mint tavaly. A hosszú hétvégén 140 millió vásárló keresheti fel az áruházakat, míg tavaly 147 millióan tolongtak a polcok és a pultok előtt - becsülte az ünnep előtt amerikai kiskereskedők szövetsége. Tavaly a fekete péntek hétvégéjén 60 milliárd dollárnak vertek a fenekére a vevők, aminek több mint 40 százalékát az interneten költötték el. Idén a hálaadás napján az online forgalom tíz százalékkal meghaladta a tavalyit - derült ki a 800 amerikai elektronikus üzlet adatait nyomon követő IBM Digital Analytics jelentéséből.