Spanyolország - hasonlóan az összes többi európai uniós országhoz - szeretné magához csábítani a Brexit miatt Londonból várhatóan angolosan távozó bankokat, illetve az európai pénzügyi intézményeket, amelyeket eddig ellenállhatatlanul vonzott a britek pénzügyi szakértelme. Egy nagy gondja van csak: nincs kormánya - kezdi összefoglalóját a Bloomberg.

A decemberi után a június választás sem hozott egyértelmű végeredményt. A kormányon lévő konzervatív Néppárt ugyan növelte parlamenti helyei számát, ám csak a szociáldemokratákkal tudna kormányt alakítani, akik elzárkóznak ettől.

Nem lesz gyorsan kormánya az országnak - vonta le a nyilvánvaló következtetést Antonio Barroso, a londoni Teneo Intelligence kutatóintézet igazgatóhelyettese.

Olcsó irodák

Spanyolország napos egével, patinás környezetével, képzett embereivel és adókedvezményeivel népszerűsítheti magát, ám a tény, hogy két szavazáson sem sikerült olyan parlamentet választani, amely képes összeütni egy életképes kormánykoalíciót, visszahúzza az országot.

A gazdasági miniszter szerint ügyvezető kabinetként nincsenek abban a helyzetben, hogy a Nagy-Britanniából elköltöző bankokat vonzó törvényeket kezdeményezzenek. Ahhoz, hogy egy cég ideköltözzön, azt kellene látnia, hogy az országnak üzletbarát kormánya van - fogalmaz Ricardo Wehrhahn, egy madridi üzleti tanácsadó cég partnere.

Pedig az alapok jók: a madridi irodák 16 százaléka üresen áll, szemben a frankfurti 12 és a párizsi 7 százalékos aránnyal. Emellett a spanyol fővárosban négyzetméterenként, havonta 27 eurót kell fizetni a jó irodaterületekért, míg a német pénzügyi központban 40-et, a francia fővárosban pedig 67 eurót.

Kellemes adók

A spanyol adórendszer kedvez a magas jövedelműeknek. Egy időben a focista sztárokat például azzal csábították az országba, hogy a külföldön szerzett jövedelmük után nem kellett adózniuk.

Ezt hívták Beckham-törvénynek, s bár a sportolók esetén már nincs érvényben, az országban dolgozó külföldi bankároknak öt éven át csupán 24 százalékos jövedelemadót kell kicsengetniük évi 600 ezer eurós (186 millió forint) fizetésig.

Hasonló a helyzet a személyi jövedelemadó legfelső sávjával. Ez 45 százalék a spanyoloknál, míg az északkeleti szomszédnál 61, Írországban 48, Németországban pedig 47 százalék.

A pénzintézeteknek 30 százalékos vállalati adóval kell számolniuk, ami azonos a német szinttel, de jobb a 38 százalékos franciánál. Nem véletlen, hogy Luis de Guindos gazdasági miniszter erről is beszélt a londoni spanyol nagykövetségen a Brexit-szavazás után tartott üzleti rendezvényen.

Sötét oldal

Vannak azonban masszív érvek Spanyolország ellen is. Az egyik, hogy kevés az angolul jól beszélő szakember, a másik a túlburjánzó bürokrácia - derült ki vállalatvezetők körében végzett korábbi felmérésekből.

További nagy kérdés, hogy hol lakna az a több ezer bankár, aki átköltözne Londonból Madridba. Nincs elég magas színvonalú kiadó lakás. Végül sok átlagember és politikus nem fogadná szívesen a bankokat. Az emberek - és képviselőik - még nem feledkeztek el arról, hogy a 2008-2009-es pénzügyi válság után sokan képtelenek voltak tovább törleszteni adósságaikat.

Az átlagspanyol igencsak bankellenes - mondja Javier Diaz-Gimenez az IESE üzleti iskola professzora. Nem lenne szerencsés azt feltételezni, hogy ez egy csapásra megváltozhat.

Persze ez nem tartotta vissza Madrid helyhatóságát, hogy a kétemeletes londoni buszokon a spanyol fővárosba hívogató reklámokat jelentessenek meg a népszavazás idején (Whatever happens, Madrid will be there for you... - hirdették a plakátok.)