Közölte sajtókonferenciáján, hogy erről már tájékoztatta az általa vezetett Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságát és a jelölő bizottság vezetőjét is - idézi az MTI.
Lövfen a szociáldemokraták november eleji kongresszusán távozik a pártelnöki tisztségéből, ebből kifolyólag pedig a miniszterelnöki posztról is lemond, amelyet 2014 óta tölt be.
"A jövő évi (szeptemberi) választáson a szociáldemokratákat már másvalaki fogja vezetni. Egyszer minden véget ér, és én a legjobb feltételeket szeretném nyújtani az utódomnak" - mondta Lövfen.
A politikus korábban azt mondta, hogy a jövő évi választás előtti kampányban is ő fogja vezetni a pártot. Idővel megérett a döntést. Tíz éven át voltam a párt elnök, hét évig pedig miniszterelnök. Ezek fantasztikus évek volta, de mindennek eljön egyszer a vége - fejtette ki ezúttal Lövfen.
A szociáldemokraták tisztújító kongresszusát november 3-7 között tartják, megválasztják a párt elnökét, aki felváltja majd Lövfent a miniszterelnöki tisztségben, ha a parlament is megszavazza.
Stefan Löfvent július 7-én választották meg ismét miniszterelnöknek, miután elegendő támogatást kapott a parlamentben, kilenc nappal azt követően, hogy bizalmatlansági szavazás után lemondott tisztségéről.
A Baloldali Párt és a Centrum Párt képviselői tartózkodtak a szavazáskor, míg a kormányfő pártja, a Szociáldemokrata Párt, a zöldek és néhány független képviselő Löfven mellett szavazott.
Löfven közölte, hogy a kétpárti kormánykoalíciót alakít a zöldekkel. Löfven június 28-án jelentette be lemondását, miután egy héttel azelőtt elveszítette az radikális jobboldali Svéd Demokraták által ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlamentben, és a rendelkezésére álló egy hét alatt nem sikerült megoldania a kormányválságot, amely a lakásbérleti díjak szabályozásának tervbe vett reformja miatt alakult ki.
A 64 éves szociáldemokrata Löfven 2014-ben lett miniszterelnök, a legutóbbi, 2018-as választások után a zöldekkel megalakított kisebbségi kormány élén állt, külső támogatásra szorulva. Löfven lemondása után Andreas Norlén, a parlament elnöke a konzervatív Mérsékelt Párt vezetőjét, Ulf Kristerssont kérte fel kormányalakításra, aki azonban azt mondta, ehhez nem tudná megszerezni a szükséges parlamenti többséget.
Az új kormány megalakulásáig Lövfen továbbra is ügyvivő miniszterelnökként vezeti a kabinetet. Svédországban a tervek szerint 2022. szeptember 11-én tartanak parlamenti választásokat.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni