Csak két dolgot hoztak nyilvánosságra Alekszandr Lukasenka fehérorosz és Vlagyimir Putyin orosz államfő legutóbbi, ötórás tárgyalásáról. Az egyik hogy Putyin meghívta kollégáját egy jó úszásra, a másik, hogy Lukasenka megmutatta vendéglátójának azokat a dokumentumokat, amelyek apja utazó szőnyegtáskájából kerültek elő. Az eseményt a nyugdíjas nézők igényeihez igazították, akik még vevők a két ország „testvéri” kapcsolatáról szóló történetre és elhiszik, hogy a két elnök gyümölcsöző tárgyalásokat folytatott egymással – kezdi a belorusz helyzet elemzését Kirill Rogov politológus professzor a Moscow Timeson megjelent cikkében.

A tárgyalások másnapján a Kreml jelentette, hogy átutalták a Minszknek adott orosz hitel második részletét, miközben a két „baráti” vezetőt Putyin jachtján láthattuk vállveregetés és ebéd közben, amihez csatlakozott Lukasenka fia, Kolja is. Az idillikus képekkel azt akarták demonstrálni, hogy Moszkva támogatja a politikai botrányok sorozatába keveredett Lukasenkát, miközben elfedték, hogy a felek valójában kényszerházasságban élnek. A történet kezdete 2014-re tehető, amikor Putyin a Krím félsziget orosz annektálása mellett döntött, Oroszország ellenségévé téve hagyományos szövetségesét, Ukrajnát, amely azóta gyakorlatilag a Nyugat gyámkodása alatt él.

Ezzel ugyanis Belorusz szerepe felértékelődött. Ez maradt Oroszország utolsó igazi, többé-kevésbé megbízható szatellit állama. Ezt kezdetben Lukasenka a nagy testvér zsarolására próbálta felhasználni. Minszk nem ismerte el a Krím elcsatolását, amivel utat nyitott az előtt, hogy az oroszok és az ukránok francia és német közvetítésével a fehérorosz fővárosban kezdjenek béketárgyalásokat, illetve hogy a Nyugat nyitott legyen kapcsolatai mélyítésére Belorusszal. A moszkvai stratégák, azonban eldöntötték, hogy ezt a közeledést elfojtják.

Putyin akcióba lép

Ezért aztán, amikor az orosz elnököt 2018 márciusában újraválasztották, a Kreml akciósorozatot indított, hogy stabilabban Oroszországhoz láncolja Fehéroroszországot. Megdrágították az orosz olajat, aminek finomításából a belorusz rezsim élt (az olcsó nyersanyagból készült termékeket világpiaci áron értékesítették), és kinevezték Putyin egyik közeli szövetségesét, Mihali Babicsot minszki orosz nagykövetnek. Akkor szakértők úgy értékelték ezeket a lépéseket, hogy a két ország 20 évvel korábban kötött integrációs megállapodásra lapozva Putyin elnöki ciklusának 2024-es lejárta után az orosz-fehérorosz egyesülés államfőjeként akarja folytatni politikusi pályáját.

Valójában a fő cél az lehetett, hogy megkössék a minszki vezetés kezét, megfosszák attól a lehetőségtől, hogy tovább flörtöljön az EU-val. Ez a cél nem változott azt követően sem, hogy az integráció – részben Lukasenka makacs ellenállása miatt – lekerült a napirendről, és Putyin az oroszországi államszervezeti reformra hivatkozva nyitotta meg az utat az előtt, hogy államfő maradhasson.

Megpróbálták kiiktatni

A Moscow Times cikkírója szerint a Kreml szinte biztosan azon ügyködött, hogy aláássa Lukasenka 2020. augusztusi újraválasztását Fehéroroszország elnökövé. Ezt igyekezett is kihasználni, amikor a belorusz függetlenség letéteményesének szerepében tetszelegve választási gyűlésein arról beszélt, hogy Moszkva alá akarja ásni Fehéroroszország függetlenségét. A gond azzal volt, hogy úgy tűnik, sem Lukasenka, sem az orosz vezetés nem látta, mennyire elegük van a regnáló rezsimből a fehéroroszoknak, és hogy mennyire készek ezért tüntetni is.

Nem vették észre, hogy főként a fiatalok nagyjából olyan békés kelet-európai provinciának szeretnék látni országukat, amilyen a szomszédos Litvánia. Ezért aztán Lukasenka választási csalása – a potenciális ellenzéki kihívók bebörtönzése még a szavazás előtt és a nyilvánvaló szavazatszámlálási svindli – óriási belpolitikai botránnyá vált. Moszkvában már nem tartják képesnek arra, hogy hosszú távon biztosítsa országa összeláncolását a nagy szomszéddal, de a napi kapcsolatok menedzselésre, a „piszkos munka” elvégzésére, azaz az ellenzék eltiprására még jónak tarthatják.

Siralomvölgy

Az ellenzéki politikus szállító utasszállító gép eltérítése és földre kényszerítése felveti a kérdés, kinek az ötlete volt ez, és miért lépték meg? - véli a Moscow Times publicistája Az eredmény ugyanis katasztrofális. Az Európából kitiltott Belavia légitársaság, az elmúlt évtizedek legsikeresebb fehérorosz cége tönkre megy, pusztán azért, hogy egy ellenzéki kölyköt börtönbe vethessenek. Az EU-t olyan szankciókba hajszolták bele, ami eltörli a belorusz kivitelt az unióba, aminek értéke 2019-ben elérte a 8,5 milliárd dollárt. Ezt a Kreml nem akarja kompenzálni, mert ez a befektetést már nem éri meg Lukasenka.

Heiko Maas német külügyminiszter úgy látja, hogy a fehérorosz rezsim a szankciók spiráljába került – minél durvább az ellenzékével, annál nagyobb pofonokat kap, mire romlik a gazdasági helyzet, nő a társadalmi elégedetlenség, ezért még látványosabb antidemokratikus lépéseket kell tennie, amire újabb szankciók jönnek válaszul. Így viszont már Moszkva is egyre nehezebb ballasztként cipeli magával Lukasenkát és szövetségeseit.

Mindezek tükrében az egyetlen figyelemre méltó teljesítményt mégis csak Lukasenka mutatja fel. Valójában már mindenkinek szabadulna tőle, mégis a helyén marad. Mindig ellensége volt a demokráciának és a nyugati értékeknek, a szláv diktatúra híve, aki mélyen eladósította országát Oroszországgal szemben és gyakorlatilag a Kreml köldökzsinórján él. Moszkva természetes szövetségese, mégis sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy a nagy testvér nem tud megszabadulni tőle. Elakadt a torkán, mint egy csont, amit se lenyelni, se kiköpni nem tud.