Az amerikai erőpolitika, amely teret nyert a nemzetközi kapcsolatokban, arra szorítja Kínát, hogy átalakítsa a világ olajkereskedelmét - véli Nick Butler, a Financial Times (FT) publicistája, olajpiaci szakértő. Az ázsiai óriás kiemelkedő résztvevője a világ energetikai rendszerének: naponta több mint kilencmillió hordó olajat importál, ami a világ napi olajfelhasználásának nagyjából tizede, emellett folyamatosan növeli földgáz bevitelét. Ezért aztán különösen érzékenyen érinti, hogy az USA hatalmi politikája felborítja az eddig kialakult nemzetközi energetikai kapcsolatrendszereket.

Az USA-Kína összecsapás látható ága a felek közti vámháború, ami a mosógépektől a rizsig számos terméket érint. Van azonban egy indirekt konfliktus is, amely az Egyesült Államok Iránnal szemben felújított szankcióiban gyökerezik. Washington egyebek mellett nullára akarja csökkenteni a perzsa ország olajexportját, miközben ennek egyik legnagyobb importőre Kína. A kereskedelmi háborúban eljuthatnak a megállapodásig a felek, mert mindkettejük érdeke, ám az energiaellátás ügye sokkal bonyolultabb, mert az USA-Irán ellentétnek sok évtizedes múltja van, így ezen a fronton nem várható gyors megoldás - véli az FT publicistája.

Nincs megoldás

Ebben a konfliktusban nem látszik a kompromisszum lehetősége. Miután Donald Trump, az USA elnöke felrúgta a hat nagyhatalom és Irán 2015-ben kötött atomalkuját, ami korlátozta Teherán nukleáris fejlesztéseit, nem világos, mit szeretne elérni a jelenlegi washingtoni adminisztráció. Nem látszik a láthatáron olyan rendszerváltás Iránban, amelyet Trump és csúcshéja nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton kielégítőnek tarthatna.

A felek katonai konfliktusa vagy a szankciók további szigorítása pestiesen szólva benne van a pakliban, amit Pekingben is látnak. A kínai vezetés úgy értékelheti, hogy az iráni lakosságon kívül az ázsiai ország lehet az elmérgesedő amerikai-iráni viszony legnagyobb vesztese. Lehet, hogy Kínában 2,5 millió villanyautó fut az utakon, de van még 300 millió további bejegyzett jármű is, amely benzint vagy gázolajat fogyaszt, nem beszélve a bővülő légi közlekedés repülőgépeinek üzemanyagigényéről.

Közel-keleti import

Az ázsiai ország olajbevitelének 44 százaléka a Közel-Keletről érkezik. Miután az USA az olajpalának köszönhetően egyre inkább önellátóvá válik, a közel-keleti kivitel természetes fő célpontja Ázsia. Ha ez az export visszaesne vagy leállna - akár az amerikai szankciók miatt, akár azért, mert egy fegyveres konfliktusban lezárnák a fő hajóútvonalat, a Hormuzi-szorost - az első importőr, amely ezt megérezné, Kína lenne.

Peking rövid távú válasza az új helyzetre az lehet, hogy onnan vásárol olajat, ahonnan csak tud. Az FT szakírója szerint borítékolható, hogy ez felfelé tolja a fekete arany árát. Kína bevitele áprilisban váratlanul napi 10 millió hordó fölé nőtt, mert tartalékoltak a szankciók életbe lépése előtt. Hosszabb távon arra fognak törekedni, hogy csökkentsék a kínai gazdaság kiszolgáltatottságát az amerikai korlátozásoknak.

Átszabja a piacot

Peking várhatóan kétoldalú megállapodásokat fog kötni az olaj és a gáz beszerzésére, mégpedig államközi szerződések formájában. Cserébe sok mindent felajánlhat az olcsó hitelektől kezdve a politikai támogatáson át fegyverek és más berendezések szállításáig. Közvetlen tőkebefektetések is szóba jöhetnek, továbbá kínai vállalatok jelenhetnek meg az energiahordozók feltárásának és kitermelésének piacán világszerte.

Az FT publicistája szerint ez logikus választ Peking részéről az USA politikai izmozására, ám ha napi 9-10 millió hordó olaj szállítását leköti kétoldalú egyezséggel, akkor ezzel a mennyiséggel csökken a világpiaci kínálat, ami megint csak felfelé tolja majd a fekete arany szabadpiaci árát.