Az új törvényjavaslatot, amely jelentős mértékben csökkenti majd a természetben eldobott palackok és dobozok mennyiségét, 120 képviselő szavazta meg a 150-ből.
Évente mintegy egymilliárd pet-palack kerül forgalomba Szlovákiában, s ebből mintegy 400 millió hulladéklerakóban, vagy ami még ennél is rosszabb, a természetben végzi. A visszaváltásnak köszönhetően az italcsomagolás mintegy 95 százaléka oda kerül majd, ahova való, vagyis az újrafeldolgozó üzemekbe - írta a portál.
A gyakorlatban három év múlva, a teljes logisztikai rendszer kiépítését és a visszaváltó automaták üzembe helyezését követően indulhatna a visszaváltás. Az új jogszabály szerint a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek lesznek kötelesek bevezetni a visszaváltást.
A pet-palackoknál a betéti díj 12, a fém italdobozoknál pedig 10 cent lesz. A rendszer mintegy 80 millió eurós kezdeti beruházást igényel. Viszont csökkenti a szemétszedés és a hulladéktárolás költségét, illetve mintegy 300 munkahelyet teremt.
A döntést a Környezetpolitikai Intézet tanulmánya előzte meg.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet