Az Európai Unió Brósága elé állítja Romániát az Európai Bizottság, amiért az elmulasztotta teljesen adoptálni az EU belső piaci szabályait. Románia egyelőre csak részben vette át a villamosenergia- és földgázdirektívákat, noha a tagállamoknak 2011 március 3-ig teljes mértékben át kellett volna ültetni az irányelveket saját jogrendjükbe.

A balkáni ország elsősorban fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti vonatkozású elemek átemelésével van késésben. A késlekedésnek minden szereplőre negatív hatása van, ezért nem elfogadható Günther Oettinger energiaügyi biztos szerint.

Minden, csak részben adoptált direktíva után a Bizottság napi 30 228 eurós büntetést vet ki az országra, a két irányelvet illető elmaradása miatt tehát több mint napi 60 ezer euró lehet a napi bírság (mai árfolyamon közel 20 millió forint naponta). Ennek mértékét a szabálytalanság fennállásának időtartama és súlyossága alapján állapították meg az Európai Bizottság szerint. Abban az esetben, ha a bíróság megállapítja a mulasztást, a büntetést az ítélet napjától az irányelvek teljes átvételéig fogja fizetni az ország. A büntetés mértékéről a végső szót szintén a bíróság mondja ki.

A Bizottság közlése szerint Brüsszel már 2011 szeptemberében, majd 2012 februárban is levélben hívta föl Bukarest figyelmét a késlekedésre, ennek dacára nem történt előrelépés.

Hasonló okokból szintén bíróság elé állította Lengyelország, Szlovénia, Finnország, Bulgária, Észtország és Nagy-Britannia képviselőit az Európai Bizottság, és jelenleg is több tagállam ellen folyik az eljárás. A Bizottság szintén csütörtökön jelentette be, hogy Lengyelország és Ciprus elmulasztották átültetni az uniós megújuló energia irányelvet, ezért ügyük ugyancsak az Európai Unió Bírósága elé kerül. A Bizottság előzetesen 133 229 eurós napi büntetést szabott ki Lengyelországra, míg Ciprusra 11 405 eurós penitenciát rótt ki.