"Nekem nagyobb gombom van, mint Kim Dzsong Unnak" - tudatta újabb Twitter-bejegyzésben Trump, az észak-koreai vezető újévi köszöntőjére reagálva, amelyben a phenjani rezsim vezetője ismét azt hangoztatta, hogy Észak-Korea mostanra képessé vált az Egyesült Államok területének bármely részére csapást mérni nukleáris fegyvereivel, s ezért Amerika soha többé nem lesz képest támadást indítani országa ellen.
Trump leszögezte, hogy az ő íróasztalán lévő, atomfegyver bevetésére utasító nyomógomb "sokkal nagyobb" és "sokkal hatásosabb", mint az észak-koreai vezetőé, és az övé "működik is" - tudósít az MTI.
Az elnök így fogalmazott: "...tájékoztatná valaki őt a kiszipolyozott és kiéheztetett rezsimjéből arról, hogy nekem is van Nukleáris Nyomógombom, de az enyém sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb, mint az övé, és az én Nyomógombom működik!".
Kim Dzsong Un ugyanebben az újévi beszédében jelezte azt is, hogy országa szívesen részt venne februárban Dél-Koreában megrendezésre kerülő téli olimpiai játékokon, és készen áll arra is, hogy párbeszédet kezdjen a két Korea közti feszültség enyhítéséről. Dél-Korea kedden válaszolt a phenjani nyitásra, és az általa javasolt katonai tárgyalások megkezdését szorgalmazta, amelyre a jövő héten, a két Korea határán tartandó találkozón kerülhetne sor.
A Trump-kormányzat eddig nem sokat mondott a két Korea közötti lehetséges párbeszédről, és Donald Trump kedd reggel közzétett Twitter-bejegyzése sem szólt arról, hogy az elnök üdvözli-e a párbeszéd esetleges megkezdését. Trump egy előző, kedd reggeli mikroblog-bejegyzésben mindössze arra tért ki, hogy szerinte Kim Dzsong Un nyitása éppen a korábban elfogadott szankcióknak köszönhető.
"A szankciók és más nyomásgyakorlások kezdik kifejteni hatásukat Észak-Koreára" - fogalmazott kedd reggel az elnök, hozzátéve, hogy "először fordul elő, hogy a rakétás ember tárgyalni akar Dél-Koreával".
Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kedden délután a világszervezet székházában újságíróknak arról beszélt, hogy Washington kész további szankciókra is, abban az esetben, ha Phenjan újabb rakétakísérleteket hajtana végre.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg