Némi churchilli elszántsággal még karácsony előtt megvívjuk a győztes háborút. Boris Johnson miniszterelnök villámháborús vehemenciával vezeti csatába népét, amelyet sérülések érhetnek, de soha nem törik meg. Amint a kormányfő levágja az EU láncait a nemzet testéről, azaz október 31-én, a brexit határidejének lejártakor kilépteti az országot az unióból, az emberek egymás nyakába borulnak egyetlen nagy nemzeti ünnepen. Nevezzük ezt a győzelem napjának! Ezekkel az elkeseredett mondatokkal indítja egy mértékadó pénzügyi szakportálon szokatlanul negatív hangú cikkét Boris Johnson brit miniszterelnökségéről Philip Stephens, a Financial Times vezető publicistája.

Válságkelező nepper

Nagy-Britannia a második világháború utáni legmélyebb válságát éli át. Politikai rendszere nem képes ellátni feladatait, azaz nem tud világos döntéseket hozni, társadalma széttöredezett, gazdasága meggyengült. Az Egyesült Királyság országai a széthullás szélén állnak. Minderre válaszul a Konzervatív Párt egy másodosztályú használtautó-neppert küld a Downing Street 10.-be. Johnson megveti az igazságot és vak az erkölcsi normákra. A kormányát szolgáló közszolgák tenni fogják a dolgukat elfogulatlanul, ahogy az elvárható, de biztosak lehetnek benne, hogy amikor a dolgok rosszra fordulnak Johnson ki fogja hajítani őket a hajóból.

Johnson időnként nagyvárosi liberálisként pózol, és tanácsadói olyan minisztereket javasoltak neki, akik összetétele fejbólintásnak tekinthető a politikusok különbözősége előtt. A kormányfő azonban a szíve mélyén múltba révedő nacionalista. Világnézete az angol kivételesség 19. századi felfogására alapul, szomorkodik a birodalom elvesztésén, harciasan kiáll a gondoskodó állammal szemben és azt gondolja, hogy a franciáknak hálásaknak kell lenniük, mert két világháborúban megmentették őket.

A miniszterelnökségért folytatott kampányában tündérmesékkel és ábrándokkal etette a pártszavazás résztvevőit a brexitről. A leglátványosabb fals vetítés ezek közül az volt, hogy a brit uniós kilépést hamarosan nagy győzelemként fogják ünnepelni. A második az volt, hogy a londoni kormány fejeként diktálhatja a válás feltételeit az EU-nak, a harmadik, hogy vezetése békét hozhat a mélyen megosztott nemzetnek.

Látvány a tükörben

Minél többet nézegeti magát a tükörben Johnson, hogy alakját hozzáigazítsa Churchilléhoz - érdemes figyelni a gondosan kialakított hajlott tartásra -, annál messzebb tér le a járható útról. Elő fogja adni a megszokott lózungokat és hadovákat, ám el fog jönni az idő, amikor a gyógyíthatatlan betegség láthatóvá válik - folytatja mérsékelten visszafogott stílusban írt cikkét az FT publicistája.

Három dologra biztosan fogadhatunk Johnson kormányzásával kapcsolatban. Az első: hiába ígéri, hogy ha törik, ha szakad október 31-én lesz a brexit, a brit uniós kilépés ügye nem fog lezárulni belátható időn belül. Válási megállapodással vagy anélkül a szigetország évekre beragad a bizonytalanságba. A második: a töredező nemzeti egység a három négy országra szakadás útjára tereli az Egyesült Királyságot. A harmadik: Johnson kormányzása lehangoló kudarccal fog végződni.

Lehetőségek

Az az elképzelés, hogy a megállapodás nélküli brexit világos szakítást jelent, valójában ostobaság. Egy ilyen válás csak megnyitná az azt követő bonyolult, nehéz, éveken át tartó tárgyalásokat a felek fenntartható viszonyának feltételeiről. És a londoni kormány alávetett szerepet játszana ezeken: Brüsszel kénye-kedvétől függne az egyeztetések tempója és végeredmény is.

Persze az új brit miniszterelnök megkérheti német és francia kollégáját, hogy járuljanak hozzá néhány kozmetikai változtatáshoz az előző brit kormány és az EU válási megállapodásán, majd ezeket fényes győzelemként tálalva ismét beviheti a parlamentbe a télen és tavasszal háromszor leszavazott egyezséget a törvényhozás elé.

Ezzel hátat fordítana a vaskalapos brexitereknek, akik hatalomba emelték a pártszavazáson, és talán a munkáspárti ellenzék szavazataival áttolhatná a parlamenten a megállapodást. Vagy inkább mégsem. Ki tudja? Ha sikerülne is a manőver, csak ideiglenesen oldaná a bizonytalanságot, mert hamarosan ki kellene találni az új EU-brit kereskedelmi rendszert, ami újra mindent bizonytalanná tenne.

Hosszú távú következmények

Az FT cikkírója gyermetegnek tartja az új kormányfő ígéretét, miszerint a brexit után a nemzet a "global Britain" stratégiáját követve egyesítheti erejét. Ő sem gondolhatja komolyan, hogy a 2016-ban az EU-ban maradásra szavazó 48 százalékot és azokat a távozáspártiakat, akik elutasítják ugyan az európai integrációt, de szoros gazdasági kapcsolatokat akarnak a kontinenssel, meg lehet etetni ezzel az üres jelszóval.

A belpolitikai háború azok között, akik a nyílt, progresszív Nagy-Britanniában hisznek, és azok között, akik felhúznák a barikádokat, amelyek mögött élhetnek a birodalmi nosztalgiáiknak, tovább folyik majd a következő évtizedekben. Angliában mélyülni fog a szakadék a kozmopolita London és a szegény vidék között, Skóciában erősödni fog a függetlenség támogatottsága - azzal a jelszóval, hogy jobb lenne Európában, mint a kicsi Angliában -, Észak-Írországban átbillenthet a mérleg az ír újraegyesülés támogatása felé.

Abszurd módon Johnson azt állítja, helyre tudja állítani az emberek bizalmát a politikában. Önimádata megdöbbentő - véli az FT cikkírója. Valójában az, hogy brit miniszterelnökké válhatott, szomorú jele annak, milyen mélyre süllyedt az ország. Talán azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy legalább szembe kerül a nem létező vezetői képességeiről szóló hazugságra épült karrierje következményeivel. Csak az a bibi, hogy ennek árát a brit társadalom fizeti meg.