A politikus felesége bűnrészesség miatt két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott, valamint 375 ezer eurós pénzbírságot, s ő sem indulhat két évig választáson. Marc Joulaud-t, aki Francois Fillon miniszteri kinevezése után a parlamenti utóda lett, s tovább foglalkoztatta papíron Penelope Fillont, három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték és öt évre eltiltották a választhatóságtól - írja az MTI.
A házaspárnak és a parlamenti utódnak 800 ezer eurós kártérítést is meg kell fizetnie a nemzetgyűlésnek, amely felperes volt az ügyben.
A vádlottak, akik nem jelentek meg ítélethirdetésre a párizsi fellebbviteli bíróságon, fellebbezhetnek a döntés ellen a semmitőszéken. Amennyiben a volt miniszterelnök nem fellebbez, vagy fellebbez, de eredménytelenül, akkor a letöltendő börtönbüntetése kiváltható elektronikus nyomkövető viselésével.
A 2007 és 2012 között francia miniszterelnökként szolgáló Fillon a 2017-es elnökválasztás fő esélyesének számított, de a kampány alatt kirobbant botrány következtében nem jutott tovább a második fordulóba, és a választást végül Emmanuel Macron nyerte meg.
Fillont azzal vádolták, hogy nemzetgyűlési képviselőként évtizedeken át fiktív módon, azaz csak papíron alkalmazta a feleségét parlamenti asszisztenseként, az asszony nem végzett tényleges munkát a felvett fizetésért.
A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség 2017. január végén lapértesülés alapján indított eljárást a konzervatív elnökjelölt feleségének és gyerekeinek tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt. A családtagok több, mint egymillió eurót vettek fel a parlamenttől, de tényleges munkát vélhetően egyikük sem végzett.
Penelope Fillon 1981 és 2013 között - kisebb szünetekkel - felváltva állt férje, majd az ő utóda alkalmazásában "asszisztensként".
A csalás egy része már elévült, a bíróság az 1998 és 2013 közötti időszakot vizsgálhatta, s az ítélet szerint ezen időszakban a Fillon-házaspár több, mint egymillió euró közpénzt sikkasztott el.
Az elnökválasztási kudarc után a 68 éves volt miniszterelnök visszavonult a politikai életből, s a pénzügyi világban helyezkedett el. Mindvégig ártatlannak vallotta magát.
A fellebbviteli bíróság egyébként enyhített az elsőfokú ítéleten, amely 2020. június. 29-én két év letöltendő és három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Fillont.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót