Két olyan választókörzetben tartottak időközi választást az Egyesült Királyságban, amelyek az elmúlt időszakban stabilan a konzervatív jelöltek győzelmét hozták, így érhető, hogy megerősödtek a találgatások arról, hogy az ellenzék két nagy pártja, a Munkáspárt és Liberális Demokraták választási szövetséget köthetnének egymással a toryk fölényének ellensúlyozására– írja a Financial Times szerkesztőségi cikkében. Egy ilyen összefogás lehetősége mindig napirenden volt azóta, hogy a liberálisok kiválásából a Munkáspártból megosztottá vált a brit balközép, miközben a jobbközépen politizáló toryk egységesek maradtak.

A szigetországban a győztes mindent visz elvén alapuló választási rendszer van érvényben, mégpedig 100 százalékban, azaz csak egyéni parlamenti képviselői helyek vannak, listás szavazás nincs. Így csak igazán nagy pártoknak lehet esélyük kormányzati többséget szerezni. A legutóbbi, 2019. végi parlamenti választáson olyan nagy fölénnyel nyert a Konzervatív Párt, hogy a Munkáspártnak a következő szavazáson az egyetlen mandátumos többséghez is 12 százalékpontot kellene javulni. Ez azt feltételezi, hogy a tory kormány összeomlana. Ugyanakkor a munkáspárti és liberális szavazatok együtt majdnem megegyeznek a konzervatívok voksaival.

Kapcsolódó

Miután egy ilyen összefogás vélhetően csak arra volna elég, hogy a szemben álló politikai erők nagyjából egyensúlyban legyenek, fel kellene használni az alkalmat a választási rendszer módosítására, azaz eltolására valamilyen az európai kontinensre jellemző arányos szisztéma felé. Ez aztán a jövőben esélyt adna a kisebb pártoknak is arra, hogy koalíciós partnerekként részesei legyenek a kormányzásnak.

Nem ilyen egyszerű

Az előnyök tehát elég jól láthatóak, ám Keir Starmer, a Munkáspárt elnöke egyelőre nem támogatja az összefogást, pedig már el is keresztelték „progresszív szövetségnek”. A háttérben elsősorban a volt miniszterelnök, Tony Blair hívei noszogatják, hogy változtassa meg véleményét, ami érthető, hiszen Blair gyakorlatilag centrista, az ő támogatói otthon éreznék magukat egy centrista szövetségben. A brit üzleti lap szerkesztői azonban úgy látják, hogy Starmer jól teszi, hogy ellenáll a nyomásnak.

Először is nem lehet készpénznek venni, hogy a pártok szavazói egy országos választáson minden további nélkül készek lennének egymás jelöltjeire szavazni, ha azok kölcsönösen visszalépnének egymás javára. Másrészt helyi szinten nem lehet könnyű meggyőzni az ottani politikusokat, hogy áldozzák fel magukat a közös cél elérésének érdekében. Az időközi választások eredménye ezzel kapcsolatban nem ad eligazítást, mert nem a kormányzás a tét.

A valódi eredmény

Fontosabb azonban ezeknél a szempontoknál, hogy ismerve a két párt súlya közti különbséget, a progresszív szövetségre szavazók valójában egy a Munkáspárt vezette kormányra adnák a voksukat. Ehhez azt kellene akarniuk, hogy Starmer legyen az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Amíg ez a feltétel nem teljesül, addig az összefogásnak vélhetően nincs esélye a sikerre.

Ezt belátva a Liberális Demokraták egyelőre csak azt ajánlják, hogy a következő választásokat követő szavazáson állnának össze a Munkáspárttal. Addig be kell érniük a feleknek az informális együttműködéssel, nevezetesen azzal, hogy egyes helyeken csak falból induljanak egymás ellen. Így ha a Zöldek is részt vennének benne, a háttérben működhetnek egy balközép-centrista szövetség

A Munkáspárt nagy hibát követne el, ha a szövetség barkácsolására fordítaná az energiáit ahelyett, hogy világos alternatívát próbálna kínálni a brexiter tory kormánnyal szemben. Starmer az utóbbi időben keményebb fellépésre mozgósította árnyék kormányának tagjait, ám még így is túl megalkuvó a Boris Johnson kormányának bírálata. A brit üzleti lap szakírói szerint hiányzik belőle az az egységes ideológia, ami meggyőzhetné a választókat arról, hogy az ellenzék kormányra kerülve világos irányt szabna az országnak.