Leo Varadkar ír és Boris Johnson brit miniszterelnök találkozója volt az első fontos fejlemény a brexitben azóta, hogy a londoni parlament harmadszor is leszavazta az előző brit kormányfő, Theresa May válási megállapodását 2019 márciusában - véli Wolfgang Münchau, a Financial Times EU-s ügyekkel foglalkozó publicistája. Két főszereplőről van szó: ha ők meg tudnak egyezni valamiben, akkor a többi 26 EU-tagállam első embere mehet utánuk. Akár már az EU csütörtök-pénteki csúcstalálkozóján eljuthatnak valameddig.

Persze még nincs meg a megállapodás, még bármi közbejöhet. Visszatérhet a kölcsönös bizalmatlanság és rosszindulat is. Új dolgok is előkerülhetnek. Ugyanakkor megtörténhet a nagy áttörés is - ahogy az az uniós tárgyalási folyamatokban oly sokszor láthattuk. A tárgyaló felek addig halogatják a megállapodást, amíg lényegében kifutnak az időből és úgy tűnik, hogy semmi esély a megállapodásra. Aztán egyszer csak, az éjszaka közepén megjelennek az egyezség körvonalai, és végül minden összeáll.

Miért érdekük?

Szóval csak az a kérdés, miért gondolta Johnson és Varadkar, hogy meg kellene állapodniuk, miközben előzőleg arról folyt az üzengetés, hogy nem engednek a saját negyvennyolcukból. Az FT cikkírója szerint azért, mert közel került a válási megállapodás nélküli (kemény) brexit lehetősége annak minden szörnyűséges lehetséges következményével együtt. Elvileg nem is lenne ezzel semmi baj. Varadkar hibáztathatja, a briteket, mondván: ők nem engedtek, Johnson mutogathat ugyanezzel a szöveggel az EU-ra, a londoni parlamentre, az írekre vagy mindhármukra.

A gondjuk az, hogy ez az egymásra mutogatásra kevés lehet ahhoz, hogy az ír és a brit kormányfő a következő választásokon hatalmon maradhasson. Az ír szavazók nem hibáztatnák Varadkart a kemény brexitért, de a részben azzal is összefüggő gazdasági megpróbáltatásokért már igen. Írországot más csapás is érheti, ha például Donald Trump amerikai elnök a gyógyszerekre is büntetővámot szabna ki, az igen rosszul érintené az ír exportőröket.

Johnsonnal hasonló a helyzet. Hiába mutatják a közvélemény-kutatások, hogy a brit Konzervatív Párt következő parlamenti választási esélyeit a kemény brexit erősítené a legjobban, a gazdasági káosz, ami azt követné, nem maradna hatás nélkül. A szavazók felhatalmaznák Johnsont, hogy kivigye az EU-ból az országukat, de a gyógyszerhiányra, a sorban állásra a határon és az üres polcokra az áruházakra már nem.

Közös nevező

A gazdasági megrázkódtatás elkerülése közös érdeke az ír és a brit miniszterelnöknek - ez a magyarázat arra, hogy néhány nappal ezelőtt miért mozdultak a válási megállapodás felé, amit a hét végén intenzív tárgyalások követtek. Az EU ugyan további finomítást vár a brit féltől a javaslatain, de úgy tűnik, el lehet jutni az egyezség kapujáig. Sok múlik Johnson és uniós kollégái hét eleji telefonbeszélgetésein.

Ezt követően az EU-nak és a brit kormánynak is érdeke lehet egy rövid hosszabbítás az október végi kilépési határidőhöz képest, hogy tető alá hozzák a válási megállapodás részleteit vagy előrehozott választásokat tartsanak az Egyesült Királyságban. Ha összejönne az egyezség, akkor már csak a brit parlamenten múlna, hogy tovább játszana-e a brexithatáridők halogatásával vagy belemenne-e a megállapodásba. Az FT cikkírója szerint végül is van egy közös érdeke a brit kormánynak és az EU-nak is, mégpedig az, hogy végre lezárják a brexitet.