Az Európai Unió nem csupán arra készül, hogy az Egyesült Királyság válási megállapodás nélkül zuhan ki az EU-ból, hanem arra is, hogy megállja a helyét abban a versenyben is, amelyben a politikusok egymásra hárítják majd a felelősséget az ezt követő káoszért - derült ki a Financial Times (FT) cikkéből. Ami azt illeti brüsszeli diplomaták úgy látják, hogy alig több mint 50 nappal a brexit március 29-ei időpontja előtt már meg is kezdődött az egymásra mutogatás. A kemény brexittet korábban csak egy sötét lehetőségnek tartották, ám mióta a brit parlament lesöpörte az asztalról a londoni kormány és az EU megállapodását felpörgött a felkészülés erre a forgatókönyvre.
Elemzésem szerint tényleg a szakadék felé tartunk - idézett az FT egy a brexittel foglalkozó vezető uniós tisztviselőt. Lehet, hogy március végéről júniusig meghosszabbítják a kilépés dátumát, de óriási a megállapodás nélküli brexit kockázata. A három hónapos hosszabbítással egyetért a holland Rem Korteweg, a nemzetközi kapcsolatok szakértője is. Ez az időszak azonban nem arra szolgál majd, hogy a felek összehozzanak egy új válási megállapodást, hanem arra, hogy az EU jobban felkészüljön a durva szakításra. Ezt persze nem mondják ki, de ezzel számolnak az unióban.
Egymásra mutogatás
Brüsszelben előre készülnek az ezt követő egymásra mutogatásra. Az első feladat az volt, hogy Theresa May miniszterelnököt hibáztassák a válási megállapodás parlamenti elutasításáért, mondván: azért lett a szöveg olyan, amilyen, mert ő nem lépte át a vörös vonalakat, amelyeket az elmúlt két és fél évben lefektetett. Más szóval túl mereven tárgyalt.
Ennek szellemében szivárogtatták ki May és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke telefonbeszélgetését, amely nem sokkal követte a brit parlament január végi döntését, amivel felkérték a kormányfőt a brexitmegállapodás újratárgyalására. A hír szerint a társalgás akkor váltott át vitába, amikor May azt kérte Tusktól, hogy az EU álljon elő új ötletekkel az egyezség megmentése érdekében. Az Európai Tanács elnöke ezt kerek perec visszautasította. Szerinte Londonnak kell kitalálnia, milyen szöveg az, amelyet megszavazna a brit törvényhozás.
Állítólag Angela Merkel német kancellárt is aggasztja, hogy ha a brexit rosszul sül el, akkor annak Németországban is érezhető következményeiért őt fogják okolni. Ezért hangsúlyozza, hogy minden megoldásra - főként a brexit időpontjának elhalasztására - nyitott, miközben persze eszében sincs megváltoztatni a brexitmegállapodás tartalmát. Párizst eközben inkább az izgatja, hogy a britek egy sor halasztást kérnek, állandósítva a politikai bizonytalanságot annak minden káros gazdasági következményével. Ezért inkább egy hosszabb határidő-halasztást támogatnának.
Erős szavak
Sajátos időpontra időzítette kőkemény beszólását Donald Tusk. Egy nappal azt megelőzően, hogy vendégül látná Brüsszelben Theresa Mayt, kijelentette, hogy sem a brit kormányfő, sem az ellenzék vezére, Jeremy Corbyn részéről nem lát hajlandóságot arra, hogy elkerüljék a brexittel járó súlyos károkat, amelyek az Egyesült Királyságot fenyegetik. Hozzátette még ehhez, hogy külön bugyor vár a pokolban azokra a brexiterekre, akik anélkül hajszolták bele az EU-s kilépésbe az Egyesült Királyságot, hogy egy tervnek akár csak a vázlata lett volna a fejükben arra vonatkozóan, mit kezdenek az országgal a brexitről hozott döntés után.
Az FT szerkesztői úgy vélik, hogy a kifakadás Tusk politikai taktikájának megváltozását mutatja. Az Európai Tanács elnöke eddig abban bízott, hogy valahogy rávehetik a briteket kilépési szándékuk feladására, ám úgy tűnik, belátta, hogy ezt a politikai csatát elvesztette (miután sem a szigetország kormánypártja, sem az ellenzéke nem kötelezte el magát emellett). Most már csak egyet tehetett, védve az EU érdekeit kijelentette, hogy a csütörtökön hozzá érkező Maynek semmit sem kínál: az unió 27 tagállama semmilyen új javaslatot nem fog letenni az asztalra a válásra vonatkozóan.
Legyenek durvák!
A keménykedésbe beszállt Robert Shrimsley, az FT vezető szerkesztője, aki arra biztatja véleménycikke címében a kormánypárt Európa-párti, mérsékelt politikusait, hogy adják fel a méltányos viselkedést. Más szóval ugyanolyan elborult kompromisszumképtelenséggel kellene képviselniük politikájukat, mint brexiter kollégáiknak. Cikkének konklúziója világos: az utóbbiakkal, azaz fanatikusokkal nem lehet kompromisszumot kötni.
A saját szabályaik szerint kell játszani velük szemben. Amikor May február közepén ismét a parlament elé viszi a brexitmegállapodást, az EU-párti minisztereknek, köztük a pénzügyminiszternek ultimátumot kell adniuk neki. Jelentsék ki, hogy ha február végéig nem megy át a törvényhozáson az EU-val kötött válási egyezség, akkor vagy a Munkáspárt mellé állnak, amely támogatná az Egyesült Királyság állandó tagságát az EU-s vámunióban, vagy támogatni fogják a brexit elhalasztását, amiről a miniszterelnök hallani sem akar.
Vaskalaposság ellen vaskalaposságot!
A brexiterek a brit függetlenségről álmodnak, és azért tudják szorongatni a kormányt, mert nem kötnek alkukat. Ezzel kihasználják, hogy a kormány parlamenti többsége kicsi, így egy következetesen fellépő viszonylag kis csoport is meg tudja akadályozni bármilyen döntés meghozatalát. Mint a fanatikusok általában ők sem kételkednek igazukban, ezért nem lehet meggyőzni őket, csak a parlamenti matek kényszerítheti megfontolásokra őket. Ha Európa-párti kollégáik hozzájuk hasonlóan vaskalapos módon ragaszkodnak saját álláspontjukhoz - például a brexit elhalasztásához -, akkor megijedhetnek attól, hogy álmuk, a függetlenség szertefoszlik, és változtathatnak viselkedésükön.