Az az ötlet, hogy London, illetve tágabb értelemben az Egyesült Királyság a szigetország uniós kiválása után Szingapúr lehet a Temze mentén, az egyik legfurcsább elképzelés, ami a 2016. júniusi függetlenségi népszavazás utáni három és fél év brexitvergődése során felmerült - kezdi az elképzelés elemzését a Guadianon megjelent cikkében Howard Davides, az RBS elnöke, aki korábban más pénzügyi vezetői posztok betöltése mellett volt a londoni tőzsde igazgatója és a Bank of Englad elnökhelyettese is. Az ötlet lényege, hogy az EU-ból kivált Egyesült Királyság egy alacsony adókörnyezetű, lazán szabályozott gazdasággá válhat, amely a piaci versenyben elpáholhatja merev, túlszabályozott eurózóna gazdaságát.

Más szóval mindössze 30 kilométerre az Európai Uniótól egy masszív offshore adóparadicsom jöhet létre. Sajátos módon először nem egy kemény brexiter, hanem egy a puha brexit pártján álló politikus, Philip Hammond volt konzervatív pénzügyminiszter dobta be a lehetőséget azzal a céllal, hogy a brexit feltételiről folyó tárgyalásokon ráijesszen az EU-s tárgyalópartnerre. Abba az irányba akarta őket tolni, hogy a barátságos brexit lehetőségét keressék az Egyesült Királysággal, mert ha nem - mutatott rá a Szingapúr a Temze mentén lehetőségével -, annak csúnya következményei lehetnek.

Aki ismeri Szingapúrt...

Akik jól ismerik Szingapúrt, azok tudják, hogy a hasonlat messze van a tökéletestől. A városállam valóban alacsony adókat kínál (kivéve, ha valaki drága autót akar importálni), amihez alacsony közkiadások párosulnak. Nem meglepő, hogy előbbi tetszik a Szingapúr a Temze mentén elképzelése mellett kardoskodó politikusoknak, ám az utóbbi már nem igazán szerepel terveik között. Fontosabb azonban annak ismerete, hogy a városállam egyáltalán nem az az alacsony szabályozást kínáló szabadpiaci paradicsom, amit gondolnak róla. Egy jellegzetes példa: az egészségügyi okokból orvosi előírásra felírt rágógumikon kívül tilos a rágógumi árusítása az országban, mert a város vezetésének elege lett a mindenfelé felragasztott használt gumik eltakarításából.

Guy de Jonquiéres közgazdász professzor tanulmányából kiderül, hogy Szingapúr elsősorban annak köszönheti gazdasági sikerét, hogy aprólékosan szabályozott tervgazdálkodást folytat, amely kiegészül azzal, hogy befolyásos tisztviselők mintegy kéz a kézben, csábító ajánlatokkal vezetik be a városállamba a külföldi befektetőket. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban a nagy pártok a legutóbbi parlamenti választásokon is a klasszikus brit feldolgozóipar feltámasztását ígérték a szavazóknak, nem egy 21. századi európai Szingapúrt.

Megijedtek

Ettől még hatott a riogatás: az európai kontinensen komolyan tartanak attól, hogy a brexit után az Egyesült Királyság deregulációval teremt magának versenyelőnyt az európai gazdasággal szemben, főként a pénzügyi szektorban. Ez tükröződött a pénzügyi szabályozásért felelős uniós biztos, Valdis Dombrovskis szavaiban, amikor azt mondta: minél inkább elmozdulna a szigetország az európai szabályozástól, annál inkább bezárulnának előtte a kontinens pénzpiacai.

A Guardian cikkírója azonban tud ennél fontosabb érvet is a Szingapúr a Temze mentén koncepciójával szemben. Ez úgy szól, hogy nincs olyan érdemi brit politikai erő, amely a banki szabályok deregulációját akarná. A Bank of England (BoE) álláspontja szerint a jelenlegi tőkelevárások megfelelők. A szigetország átlagos Tier 1 tőkemegfelelési mutatja 15 százalék felett áll. Erre szükségük is van, hogy megfeleljenek a BoE kőkemény stressztesztjeinek, amelyek egyebek mellett elvárják, hogy ötszázalékos GDP-csökkenés, a munkanélküliség megduplázódása és lakásárak, illetve a tőzsdei árfolyamok összeomlása esetén is talpon maradjanak.

A franciáknak nem tetszik

A pénzügyi szakértő ezzel szemben felhívja a figyelmet Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter szavaira, aki nemrégiben kiállt amellett, hogy a francia bankok túlszabályozottak, a velük szemben támasztott tőkekövetelmények rontják versenyképességüket. Az amerikai pénzintézetek bezzeg nem szenvednek olyan erős korlátozásoktól, mint európai társaik. Le Maire ezzel a megjegyzésével szembe megy azzal, amit az EU-t képviselő Dombrovskis mond.

Tény, hogy a 2008-as pénzügyi összeomlásra válaszként elfogadott szigorú Basel III banki szabályokat Franciaország és Németország vonakodva fogadta el 2017 végén, mert nehezebb helyzetbe hozta az európai bankokat, mint az amerikaiakat. Ennek részben az az oka, hogy Európában ritkán finanszírozzák a jelzáloghiteleket úgy, hogy a fedezetükkel értékpapírokat bocsátanak ki, továbbá a bankoknak több nagyvállalati ügyfelük van, mint az USA-ban, mert ott ezek a cégek jellemzően a tőkepiacokról vonnak be pénzt a működésükhöz.

Erre azonban az kínál megoldást, ha a szabályozó hatóságok bankról bankra megvizsgálva a feltételeket enyhítenek a Basel III szigorán. A francia módi, az, hogy transzatlanti pénzügypolitikai vitát nyitnának az ügyről, veszedelmes szabályozási, deregulációs háborúhoz vezethet. A Guardian pénzügyi szakírója ennek alapján úgy látja, hogy ez legalább annyira veszélyezteti az európai pénzügyi rendszert, mint a brexittel járó esetleges változások.