Az EU állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács év végi csúcstalálkozója a brexittel és a magyal-lengyel vétóval igazán nehéz feladatokat kapott, ám az uniós vezetők nem halogathatták tovább azt sem, hogy foglalkozzanak az EU és Törökország kapcsolataival. Ezek ugyanis közel kerültek a szakadáshoz, és az utóbbi hónapokban semmi jele nem látszott a gond enyhülésnek. Ehhez mindkét oldalon kreatív diplomáciára lesz szükség - írja elemzésében David Gardner, a Financial Times (FT) publicistája.

Az európai vezetők hajlamosak arra, hogy ezért Recep Tayyip Erdogan török államfőt okolják, akitől nem áll távol, hogy egyre autokratikusabban vezesse országát, ám elfelejtik, hogy a török vezető eközben nagy híve a pragmatikus megoldásoknak is, ami lehetővé teszi, hogy politikai üzleteket kössenek vele. Eközben nyugodtan söprögethetnek a saját portáljuk előtt is, ugyanis az EU feladta azt az eszközt, nevezetesen a csatlakozás lehetőségének felkínálását, amivel Törökországra a legnagyobb hatást gyakorolhatta.

Kapcsolódó

Halva született ötlet

A csatlakozási tárgyalások nagy csinnadrattával indultak el 2005-ben, majd hamarosan fokozatosan leálltak. Ezzel elveszett az az ösztönző, amely a leginkább mozgathatta volta a törököket a demokratikus megújulás és a jogállami reformok útján, illetve visszaszoríthatta volna a hadsereget, amely a legnagyobb hatalombróker az országban. Ezzel egyidejűleg omlott össze az ENSZ terve az 1974 óta török-görög részre osztott Ciprus újraegyesítésére. Összességében Berlinnek, Párizsnak és a többi nyugat-európai országnak gondot okozhat Törökországgal kapcsolatban, hogy túl nagy, túl szegény és - ezt sose mondanák ki - túl muszlim.

Ahelyett, hogy az EU mindegy horgonyként rögzítette volna Törökországot a Nyugat mellett, elengedték a kezét, feldühítve a török politikai elitet. Az unió azóta átlátszó és nem igazán ízléses reálpolitikát folytat Ankarával szemben. Erre a szíriai menekültek rohama volt a legjobb példa 2015-ben, amit követően 2016-ban Angela Merkel német kancellár közreműködése mellett kötöttek a felek megállapodást a menekültek visszafogadásáról jófajta európai pénzügyi támogatásáért cserébe.

Ami fontos lenne a törököknek, azt jegelik, például nem folynak tárgyalások az 1995-ben megkötött vámunió felfrissítéséről és a törökök vízummentes beutazásának lehetőséről Európába. Ez az egyik oka, hogy Erdogan egyre erőteljesebben a saját útját járja.

Külföldi nyomulás

A török vezető az ellene indított, sikertelen 2016-os katonai puccsot máig arra használja, hogy kordában tartsa ellenzékét. Hatalma egyre inkább egyeduralom, aláásta a jogszolgáltatás függetlenségét, meggyengítette a törvényhozást és mára olyan rezsim élén áll, amely nem üti meg az európai normákat. Eközben arra a következtetésre juthatott, hogy az Európával való kokettálás helyet jobban szolgálja hatalmát, ha külföldi kalandokba bocsátkozik Szíriában, Líbiában és az Égei-tenger térségében, egyfajta neoottomán irredentizmus jegyében.

Törökország nehéz eset. NATO-tag, miközben orosz légvédelmi rendszert vásárol. Tagja a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20-nak, miközben megtűri a szélsőséges Hamasz tevékenységét a területén. Ahogy az országot legjobban ismerők mondják: Törökország mindig a maga útját járja, hol hidakat épít, hol hídfőket mások felé, és az EU volt a legfontosabb hídfője a Nyugat felé.

Nincs veszve semmi

Az uniónak vannak még ütőkártyái a török-EU viszonyokban, elsősorban az, hogy török külkereskedelem és a külföldi befektetések több mint fele Európához köti az országot. Ankarának nagy szüksége lenne a vámunió felfrissítésére, aminek feltételéül szabhatnák a jog uralmának érvényesítését a török gazdaságban. Még fontosabb azonban ennél, hogy az unió kihasználhatná a közel-keleti viszonyok átrendeződését.

Mindent elárul a törökök viselkedéséről, hogy miután az Egyesült Arab Emírségek rendezte viszonyát Izraellel, Törökországi is kezdeményezte a zsidó állammal tíz éve folytatott vitáinak lezárását. Diplomaták szerint ezt részben a törökök hagyományos rivalizálása magyarázza az Emírségekkel. Az utóbbi azonban egy okos, de kicsi ország, így nem pótolhatja Törökországnak azt a szerepét, hogy ez a Nyugathoz legközelebb álló muszlim állam. Egyértelmű jelei vannak, hogy az ankarai vezetés meg akarja őrizni ezt a státuszt - véli az FT publicistája.