A német gazdaságpolitikának legalább öt komoly hibáját sorolja fel - Adam Posen, a BoE monetáris politikai bizottságának volt tagja, a Peterson Institute for International Ecomics gazdaságkutató intézet elnöke. A szakember szerint nagyon kevéske pusztán arra hivatkozni - ami az utóbbi időben elszaporodott Németországgal kapcsolatos bírálatokban visszaköszön -, miszerint magas a német külkereskedelmi többlet, amit az ország részben a néhai márkánál gyengébb eurónak köszönhet.

A gondok túlmutatnak az eurózónán: a világgazdaságot veszélyeztetik. Az német gazdaságirányítás első "bűne", hogy a bérek köszönőviszonyban sincsenek a munkaerő termelékenységével, más szóval becsapják a bérből élő embereket. Másodszor a német kormány egy fillért sem fektet be a közszférába és nem támogatja a magánszférát sem, azaz az utóbbit sem segíti befektetésekkel. Harmadszor az előbbi kettő együtt azt jelenti, hogy a német gazdaság alacsony bérű gazdaságként száll be a világgazdasági versenybe.

Kihasználják a gyengéket

Negyedszer a német gazdaságpolitika elszakítja Európát a világ többi részétől, mégpedig úgy, hogy a néhai márkához képest gyenge eurót használja exportja hátszeléül. Ezzel kihasználja szomszédait, ugyanis a közös európai valutát a dél-európai eurótagországok gyengítik. Végül ötödször Németország olyan viszonyok között igyekszik növelni világpiaci részesedését, amikor más országokban magas a munkanélküliség. Ezzel gyakorlatilag deflációt exportál partnereihez.

Polsen nem állítja, hogy Berlin manipulálná az euró árfolyamát, ám azt igen, hogy manipulálja az egész rendszert. Megfosztja saját embereit attól, hogy élvezzék munkájuk gyümölcsét - utal a magas termelékenységhez képest alacsonyan tartott bérekre -, és megfosztja a német gazdaság keresletéből fakadó hajtóerőtől európai szomszédait. A minimálbér emelése, amelyről az alakulóban lévő új kormány koalíciós tárgyalásain egyeztetnek, szimbolikus lépésnek tekinthető. Komoly eredményt nem várhatunk tőle, miután számos német ágazatban már most is többet fizetnek ennél az alkalmazottaknak.

Lazítsanak már!

Ha a németek utat nyitnának a Dél-Európa felé irányuló jövedelemtranszfernek azzal, hogy elengednék a déli szomszédainak nyújtott hiteleik egy részét, akkor enyhíthetnék valamelyest az általuk okozott egyensúlyhiányt. Ha hozzájárulnának a lazább monetáris politikához ahelyett, hogy blokkolják ezt, és ha több befektetést indítanának saját közösségi infrastruktúrájuk fejlesztésére, illetve jobban támogatnák a hazai fogyasztókat, akkor szintén sokat javíthatnának a helyzeten.

Hasonló bírálatot fogalmazott meg Németországgal szemben az amerikai pénzügyminisztérium és az Európai Bizottság is vizsgálja, árt-e az európai gazdaságnak a német külkertöbblet. Benoit Hamon francia gazdasági miniszter a bérek emelését követelte Berlintől arra hivatkozva, hogy ez korrektebbé tenné a versenyt a német és a nem német vállalatok között.

Ne túlozzunk!

A vádakat a németek azzal utasítják vissza, hogy valójában a német gazdaság kiváló teljesítményének, jó minőségű termékeinek köszönhető az ország sikere. A német külkereskedelmi többlet az elmúlt években jóval kevesebb kárt okozott, mint például a görög kormányok sorozatos bénázása, a költségvetési hiány szisztematikus eltitkolása, az adócsalás tudomásul vétele stb. - csatlakozik a németek mentegetéséhez Nicolas Spiro a nevét viselő befektető cég vezetője.

Ugyanez igaz a francia és az olasz gazdaság versenyképességét aláásó strukturális gyengeségekre. Az sem kétséges ugyanakkor, hogy a dél-európai országok viszonylag sokat tettek saját házi feladatuk megoldása, költségvetésük egyensúlyba hozása érdekben, miközben ez Németországról nem mondható el. Berlin nem mozdította el a német gazdaságot túlzott exportfüggőségtől a belső kereslet erősítésével.