Kínában és Indiában kisebb hadsereg halmozódott fel már diplomás munkanélküliekből. A szakértők egy része attól tart, hogy lassan felhalmozódó elégedetlenségük a két óriási ország gazdasági és politikai rendszerét destabilizáló szociális robbanáshoz vezethet - derül ki a BBC összefoglalójából. A probléma forrása valójában egy korábbi forradalom, nevezetesen a felsőoktatás robbanásszerű bővülése az elmúlt évtizedekben.

Mindkét országban forradalminak tekinthető a változás: míg korábban évente néhány százezren szereztek felsőfokú végzettséget, ez a gyors gazdasági fejlődés időszakában többmilliós nagyságrendűre nőtt. A drámai változás azzal az ígérettel kecsegtette a fiatalokat, hogy olyan munkájuk lesz, amely egészen más színvonalú életet biztosít számukra, mint amilyenen a szüleik leélték az életüket. Jelentős részüknek azonban nem lesz ebből semmi.

Riasztó tömeg

Riasztó tempóban nő a munka nélküli vagy nem a végzettségüknek megfelelő állásban foglalkoztatottak száma. Immáron óriási tömegről beszélünk, amelynek tagjai képtelenek arra, hogy részéve váljanak a két országban amúgy bővülő középosztálynak. Az adatok sokkolóak: Indiában a 29 év alatti diplomások közül minden harmadik munkanélküli - derül ki a kormány tavaly év végi adataiból. Eközben a gazdaság egészére vonatkozó hivatalos munkanélküliségi ráta csupán 12 százalék.

Kínában ezekben a hetekben 7,26 millióan végeznek a felsőoktatási intézményekben, ami hétszerese a hét évvel ezelőttinek. A diploma átvétele után hat hónappal 15 százalékuknak nincs állása - a hivatalos adatok szerint. Ha ez stimmelne, még ez is azt jelentené, hogy több mint egymillió friss diplomás kószál a munkaerőpiacon, ám a valós szám 30 százalék, azaz 2,3 millió lehet - állítja Joseph Cheng, a City University of Hong Kong politológus professzora.

Riadt politikusok

Nem nehéz elképzelni, hogy ez az óriási elégedetlen tömeg komoly társadalmi ellenzéki mozgalmak forrása lehet - véli a szakember. A kínai vezetést egy ideje nagyon aggasztja, hogy a diplomás munkanélküliek egyszer csak az 1989-es pekingi tiltakozásokhoz hasonló demonstrációsorozatot indítanak - mondja Yukon Huang, az washingtoni békekutató intézet munkatársa. Rá is állítottak szociológusokat, politológusokat és a közgazdászokat, hogy tanulmányozzák a jelenséget. A tervek szerint 600 egyetemet átalakítanak szakmunkásképző intézetté, hogy mérsékeljék a túlképzést.

Indiában is haszonló helyzet: korábban a főiskolát végzett kalauzok országaként emlegették a világ második legnépesebb államát, míg ma már sokszor egyetemi papírral rendelkezők lyukasztják a jegyeket a vasúti járatokon - mondja Craig Jeffrey oxfordi professzor. Azelőtt sok diplomást felszívott a közszolgálat Indiában és Kínában is, ám ma már ez sem igaz. Ez egy a forradalom: a növekvő ambíciókkal nem tud lépést tartani a gazdaság - összegzi a dolgok állását Jeffrey.

Profi várakozók

Az amerikai politológus az idejét elvesztő (timepass) generációnak nevezi ezt a társadalmi csoportot, amelyek tagjai a soha el nem érkező lehetőségre várnak. Maga a várakozás válik fő tevékenységükké. A szüleik támogatják őket, de angol tudásuk nem elég jó, önbizalmuk nem elég erős, tudásuk nem elég alapos ahhoz, hogy esélyük legyen a kevés kínálkozó munkalehetőség - főként az számítástechnikai szektorban meghirdetett állás - megragadásához.

Kínában hangyatörzsnek (ant tribe) hívják az örök munkanélküliségre vagy alulfoglalkoztatásra kárhoztatottak tömegét. Közös jellemzőjük, hogy nem tudják beteljesíteni ambícióikat - mondja Lian Si szociológus a néhány évvel ezelőtt megjelent The Ant Tribe című könyv szerzője. E csoport tagjai közül sokan többet költenek, mint amennyit össze tudnak kaparni, és hiába intelligensek és szorgalmasak, gyorsan deklasszálódnak Kína legalsóbb néprétegei, a parasztok, a vendégmunkások és a munkanélküli kétkezi munkások közé.

Romló helyzet

A könyv megjelenése óta sokat romlott a helyzet. Becslések szerint csak Pekingben 160 ezer a hangyatörzsbe tartozó ember él. Harmaduk az ország legjobb egyetemein szerezte a felsőfokú végzettségét. Ugyanakkor egyelőre a diplomás munkanélküliek sem Indiában, sem Kínában nem dühösek, nem radikalizálódtak, nem váltak militánssá, még mindig bíznak abban, hogy egyszer csak lesz állásuk. Jeffrey az arab tavasz forradalmait elindító fiatalokkal összehasonlítva meglepőnek tartja ezt a helyzetet.

Persze a csalódottság azért jellemző rájuk, elkülönült csoportot alkotnak mindkét országban és halmozódnak a sérelmeik. A kiterjedt korrupciót látva úgy érzik, hogy csak az kaphat munkát, akinek megfelelő kapcsolatai vannak. Ha Kínában jelentősen visszaesne a gazdasági növekedés tempója, akkor elfoghat a cérnájuk, elpattanhat húr, lejárhat ketyegő bomba órája és bekövetkezhet a társadalmi robbanás.