A Közel-Kelet legjelentősebb szövetsége kiállt területi vitákat, egymást követő válságokat és háborús nyomásgyakorlást, ám az olajpiac szabályozásának ügyében újra nehéz helyzetbe került – írja Bobby Ghosh, a Bloomberg Közel-Kelettel és Afrikával foglalkozó szakértője a Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek viszonyát boncolgató cikkében. Nem ez az első és legfőképpen nem ez az utolsó gazdasági vitája a feleknek.

Megelőlegezhetjük azonban, hogy a szövetség túl fogja élni a konfliktust, mert nagyon erős közös geopolitikai és biztonsági érdekeken nyugszik. Mindkét ország fenyegetve érzi magát Irán részéről, miközben lakosságuk együtt nagyjából fele a perzsa országénak. Bizonytalan a viszonyuk Törökországgal, amelynek befolyása erősödik a térségben és tart a politikai iszlámtól, amely fenyegeti nagyon jómódú világi elitjét. Emellett de facto első embereik, Mohamed bin Szalman herceg, Szaúd-Arábia vezetője és Mohamed bin Zajed, Abu-Dzabi vezetője baráti viszonyt ápol egymással.

Az közelgő nagy gazdasági változásra, a kőolaj korszakát követő világra azonban más helyzetből indulva másként készülnek, ami gazdasági konfliktusokhoz vezet. Szövetségük esetén fel sem merült egy az Európai Unióéhoz hasonló gazdasági integráció. Ami azonban a világ szempontjából igazán érdekes az az, hogy például mostani ellentétük a kőolaj-kitermelési kvóták emeléséről – a szaúdiak kevesebbet akarnak, mint emírségi barátaik –, a fekete arany emelkedő árának formájában a világgazdaságra is hatással van.

Házon belül

Jó tükörképe ennek, hogy más vitáik hogyan maradnak házon belül, annak ellenére, hogy kemény ütéseket próbálnak bevinni egymásnak. Például az Emírségek kénytelen elviselni, hogy Szaúd-Arábia megpróbálja elcsábítani Abu-Dzabiból és Dubajból a külföldi befektetőket, illetve hogy kiszállt a Katar elleni gazdasági blokádból, amely az iráni-katari gázkitermelési együttműködés ellen irányul. Rijádnak viszont le kellett nyelnie, hogy az Emírségek már nem támogatják jemeni katonai beavatkozásában.

Az alaphelyzet most úgy fest, hogy Irán befolyása növekszik a Közel-Keleten, miközben az Egyesült Államok visszahúzódik, mert a térség jelentősége párhuzamosan fog csökkenni az olaj jelentőségének elhalványulásával, és jó ötletnek tartja a térség geopolitikai egyensúlyának erősítése szempontjából Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek szövetségét. Az OPEC-en belül kirobbant konfliktusuk, mint a kartell legnagyobb és negyedik legnagyobb termelőjének civakodása ellentétes olajipari stratégiájukra vezethető vissza.

Én jobbra, te balra

Mindketten tisztában vannak azzal, hogy gazdaságukat meg kell szabadítani az olajfüggőségtől. Az Emírségek már viszonylag régen elindult ezen az úton, állami bevételeikből jelentős idegenforgalmi, illetve szállítási ipart építettek ki. Az elmúlt időszakban növelték olajipari beruházásaikat, hogy amíg a fekete arany valóban aranyat ér, addig eladják, ami a földjeikben van, és kivegyék belőle a lehető legtöbb pénzt.

Szaúd-Arábia azonban le van maradva a gazdaság szerkezeti átalakításában, ezért hosszabb távú stratégiát követ. Abban érdekelt, hogy az olaj árát egyenletesen magasan tartsa, ugyanakkor elég alacsonyan ahhoz, hogy a lehető legtöbb amerikai olajpala-termelőt kiszorítson a piacról, de elég magasan ahhoz, hogy a lehető legtöbb bevételt hozza. Ezért igyekeznek minél tovább a földben tartani a nemzeti kincset, és fokozatosan felélni az abból származó jövedelmet. Más kérdés, hogy a befolyó pénzből szintén az idegenforgalmat és a szállítási ágazatot akarják fejleszteni, konkurenciát teremtve a szomszédoknak.

Eközben azzal is szembe kell nézniük, hogy az amerikai adminisztráció meg akar egyezni a teheráni kormánnyal a perzsa ország atomprogramjának ellenőrzése érdekében, ami azzal járhat, ha sikerül, hogy Irán újra megjelenik kínálatával az olaj világpiacán. Ez a perspektíva még az Emirátusokat is arra késztetheti, hogy visszavegyenek olajexportterveikből a túlkínálat megelőzése érdekében. Összességében ez a lehetőség arra ösztönzi a feleket, hogy rendezzék a nézeteltéréseiket az olajkitermelésről.