Ahogy a világ országaiban egyre inkább erőre kap az omikron koronavírus-változat terjedése az újabb járványhullám minden súlyos következményével, a kormányok szembe kerültek azzal a problémával, hogy országaik lakóinak egy részét nem tudják rávenni, hogy szúrassák be maguknak a vírus ellen kifejlesztett oltások valamelyikének minden szükséges dózisát – kezdi ezzel kapcsolatos javaslata bemutatását Andreas Utermann, a Vontobel AG pénzügyi szolgálató igazgatóságának tagja a Financial Timeson megjelent cikkében. Amit kitalált nem példa nélküli, de szélesebb körű elterjesztése nem tűnik egyszerűnek.
A különböző kormányok számos lehetőséget kitaláltak a gond kezelésére. Görögországban bírsággal fenyegetik azokat, akik nem oltatják be magukat. Franciaországban és Svájcban gyakorlatilag teljesen lezárták előlük a nyilvános helyeket. Ausztriában februártól kötelezővé teszik a koronavírus-oltás beadatását. Főként ez utóbbi lehetőség erősen aggasztja a kukacosan liberális, és különösen a libertáriánus gondolkodású embereket, miután az emberi szabadság korlátozásával kapcsolatos etikai kérdéseket vet fel. Ezek a kétségek erősítik a vakcináknak mereven ellenállók álláspontját.
Más megoldást adhatna erre a problémára a biztosítási piac elemzése, amely analógiát kínálhat a teendőkre. A magánbiztosítási árak megszabásakor figyelembe veszik a biztosítottak viselkedését mint biztosítási kockázatot, mégpedig minden egyes biztosítás esetén külön-külön. Ennek szellemében a tapasztalatlan autóvezetők kötelező felelősségbiztosítása és cascója magasabb, mint azoké akik több évtizedes balesetmentes közlekedést tudnak felmutatni. Az utazási biztosítások drágábbak azoknak, akik kockázatosabb útra indulnak, mint azoknak, akik például egy Európán belüli városlátogatást terveznek.
Más az egészségbiztosítás
Ezzel szemben az univerzális egészségügyi biztosításban nem teszünk ilyen különbségeket. A motorkerékpárosok, a síelők, a dohányosok, a fiatal vezetők, a teljesen beoltottak vagy a beoltatlanok ugyanúgy férnek hozzá az egészségügyi rendszer szolgáltatásaihoz. Az analógiában nincs semmi túlzás: az, aki például extrém sportokat űz, vagy aki dohányzik, ugyanúgy nagyobb kockázattal szorul egészségügyi ellátásra, mint akit nem szúrtak meg koronvírus-oltással.
Van azonban egy különbség az anyagi kárra kötött és az egészségügyi biztosítások között. Az előbbiek hiánya nem érint másokat. Ha valakinek leég a háza a saját gondatlansága miatt, az az ő gondja, ha kötött ilyesmire biztosítást, akkor a biztosítóval a kettejük viszonya, hogyan számolják el a kár költségeinek megosztását. Az egészségügyi rendszer azonban olyan szűkös erőforrás, amelyen a biztosítási közösségben részt vevők osztoznak, így egymástól vehetik el a helyet. Például a járvány idején covidbetegekkel megtelt kórtermekből kiszorultak a nem akut ellátásra szoruló más betegségben szenvedők és megnőttek a műtéti várólisták.
Fel kéne adni a biztosítási közösséget
Kórházi statisztikák alapján bizonyítható, hogy a beoltatlanok nagyobb valószínűséggel szorulnak kórházi kezelésre, mint a beoltottak, következésképpen biztosításmatematikai módszerekkel minden bizonnyal kimutatható lenne az ebből fakadó magasabb kockázat. Ennek alapján azután meg lehetne állapítani egy díjat, ha tetszik önrészt, amit az oltást elkerülőknek ki kell fizetniük, ha kórházba kerülnek.
Erre azt szokták felhozni egyik ellenérvként, hogy a szegényeket sújtaná, mert a körükben többen vannak a beoltatlanok. Csakhogy a biztosítás figyelembe tudja venni a páciens jövedelmi viszonyait, arányos lehet az illető éves bevételével. Hasonló ez ahhoz, amikor az autók kötelező biztosításának nagysága függ az autó teljesítményétől is, hiszen a kisebb teljesítményű verdákat jellemzően a kisebb pénzű emberek használnak.
Ha politikailag nem is lenne könnyű elfogadtatni, hogy az állami egészségügyi ellátásban is fizetni kell, a brit üzleti lap publicistája szerint mégis ez tűnik a legjobb megoldásnak, amíg nem készülnek olyan gyógyszerek, amelyek beszedésével a covidosok otthoni ápolással is letudhatják a koronavírus-betegséget.