A szokásos 30 évnél hosszabb időre, 50 évre adnák át megőrzésre a Svájci Szövetségi Levéltárnak, a legnagyobb svájci bank vizsgálatáról szóló anyagot és jelentéseket – írja a Reuters.
A vizsgálat befejezése után az aktákat át kell adni a Szövetségi Levéltárnak, és meghosszabbított, 50 éves védelmi időszakot kell alkalmazni
– áll a bizottság jelentésében.
A Svájci Történeti Társaság aggodalmát fejezte ki az idő hosszúsága miatt, Sacha Zala elnök pedig írásban fordult Isabelle Chassot bizottsági elnökhöz, a svájci parlament felsőházának képviselőjéhez. Hangsúlyozta, lehetővé kell tenni, hogy a történészek hozzáférhessenek az iratokhoz.
Ha a kutatók tudományosan ki akarnák vizsgálni a 2023-as bankválságot, a CS-fájlokhoz való hozzáférés felbecsülhetetlen értékű lenne
– írta Zala.
Hozzátette, lehetővé kell tenni az archívum biztonságossá és hozzáférhetővé tételét a megfelelő védelmi idő lejárta után, kutatási témáktól függően.
Feje tetejére áll a pénzügyi világ a legújabb bankmentéstől
A jelek szerint a Credit Suisse hétvégi frappáns megmentésével sikerült a svájci hatóságoknak megmenteni a világot a bankcsőd tovagyűrűző hatásaitól. Azonban az alkalmazott megoldás komoly tabukat döntött a pénzügyi világban, perek sokasága várható és sokan fogadkoznak, hogy máshol nem követik a svájci példát. Bővebben --->A bizottság csütörtökön tartotta első rendes ülését Bernben, ahol hangsúlyozták a pénzügyminisztérium és a jegybank munkatársai mellett pénzügyi szakértőket hallgatnak majd meg és a titoktartási kötelezettség megsértéséért kiszabható szankciók a bizottság előtti felszólalástól való eltiltástól, a hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetésen keresztül, pénzbüntetésig terjednek.
A svájci bank az idén tavasszal került a csőd szélére, végül egy másik bankóriás, az UBS felvásárolta és elbocsátotta a munkatársak több mint felét.
Benyújtotta a számlát a Credit Suisse megmentője
A leginkább komolyan vehető kérő az UBS AG, ám 6 milliárd dollárt kért a svájci kormánytól arra az esetre, ha megvenné a bajba jutott riválisát. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!