A kínai tőzsde négy nap alatt kétszer zuhant össze, ráadásul a második limit nagyságú (több mint hétszázalékos) hanyatlás percek alatt zajlott le a nyitást követően. Az árfolyamok a 2015 nyarán elért mélységeik közelébe csúsztak vissza.

Úgy tűnik, azok az intézkedések, amelyekkel a pekingi vezetés akkor megpróbálta lecsillapítani a kedélyeket csak elhalasztották a további árfolyamesést - kezdi elemző cikkét a Noah Smith a Bloomberg publicistája, aki a tőzsdepániknál jóval nagyobb veszélyeket lát a kínai gazdaságban.

Az amerikai börzék szintén lejtőre kerültek, talán a kínai fejleményeket követve. A befektetők attól tarthatnak, hogy az amerikai cégek kínai shortolásokkal - a részvényáresésen hasznot hozó üzletekkel - próbálnak pénzt keresni vagy a kínai börzéken elszenvedett veszteségeiket amerikai kitettségük mérséklésével ellensúlyozzák. De az is lehet, hogy pusztán egy automatizmus működik, amely szerint minden nagy helyi tőzsdei visszaesés végighullámzik a világ értékapírpiacain.

Kis baj vagy nagy baj

Akármi legyen is azonban az eladási hullám mögött, a nagy kérdés az, hogy a szánkázás mit mutat gazdaságról vagy mit jelent a kínai gazdasággal kapcsolatban. Köztudott, hogy több mint egy évtizede Kína a világ motorja, következésképpen ha a GDP-növekedés leáll, akkor az lefékezi, recesszióba taszíthatja a tőle függő országokat is.

Smith szerint ha csak egy tőzsdei luftballon leeresztésének vagyunk a tanúi, akkor nem kell nagy veszéllyel számolnunk. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az buborékok kevésbé ártanak a reálgazdaságnak, amikor főként az értékpapírpiacok érintik, mint amikor adósságokkal kapcsolatosak.

A nagy baj a mélyén lakozik

Amikor az utóbbiak válnak visszafizethetetlenné, akkor megroggyan az egész pénzügyi rendszer, nagy recesszió alakul ki, amely után évekig tart a gazdaság gyógyulása. Ezzel szemben a részvényárak esése csak papíron lévő vagyont erodál. Jó példa erre az amerikai internetlufi kipukkadása az 1990-es évek végén. Az összeomló tőzsdék csak egy gyengécske recessziót okoztak.

Kínában az a gond, hogy a részvénypiaci hanyatlás valószínűleg csak a legfeltűnőbb megnyilvánulása az ország pénzügyi rendszerét sújtó sokkal mélyebb, átfogóbb torzulásnak.

A baj gyökere az ingatlanpiacon keresendő. A korábban hullámzó kínai ingatlanárak 2014 végén egyértelműen lejtőre kerültek és szánkázásuk majdnem zavartalanul folytatódott 2015-ben is. A szakértők régóta azt jósolják, hogy defláció fenyegeti ezt a piacot - úgy tűnik, teljesül az előrejelzésük.

Rejtőzködő adósságválság

Ezzel összefüggően valószínűsíthető, hogy a felszín alatt egy adósságprobléma is mérgezi a kínai gazdaságot. A helyi bankok és a helyhatóságok éveken át egy árnyékbankrendszeren keresztül nyújtottak hitelt az ingatlanvásárláshoz és -befektetésekhez. Ezek jellemzően úgy jöttek létre, hogy bankok befektetési társaságokat alapítottak, amelyek rajtuk kívül egyéni befektetőktől is vontak be tőkét.

Az utóbbihoz kötvényeket bocsátottak ki, amelyek a pénzügyi szolgáltatók bizonytalan helyzete és kockázatos befektetései miatt eleve magas hozamot ígérő bóvli kötvények voltak. A befolyó pénzt aztán ingatlanfejlesztésekbe forgatták.

A végeredmény az lett, hogy az árnyékbankrendszer óriási rosszhitel-állományt halmozott fel, amelynek többsége közvetve vagy közvetlenül az ingatlanpiachoz kapcsolódik. Ha az ingatlanok ára esik, akkor a befektetési társaságok buknak, maguk után húzva a bankokat, amelyek tőkéjük jelentős részét adják.

Az igazi összeomlás

Ez aztán igazán romboló csődhullámhoz vezethet, amely világossá teheti, hogy a tőzsdék rángatózása csak egy mélyebb ördögi kör felszíni megjelenítése. Ebben a lakásépítésre felvett adósságok növelik a kínálatot, ami leveri az árakat, újabb hitelek felvételére kényszerítve azokat az ingatlanfejlesztőket, akik kellő bevétel híján nem tudják törleszteni korábban felvett kölcsöneiket.

Valójában lehet, hogy bő egy éve benne vagyunk a végső hanyatlásban. Kínában 2014 végén kezdtek száguldani a tőzsdék, éppen akkor, amikor az ingatlanárak hanyatlásnak indultak. Jó eséllyel azok a befektetők hajtották fel a részvényárakat irracionális magasságokba, akik az ingatlanüzlet helyett kerestek jobb megtérülést kínáló lehetőséget. Aztán beszálltak a spekulánsok is, akik meg akarták lovagolni a fellendülés hullámát.

Jött a krach

Így aztán elkerülhetetlenné vált a buborék kipukkadása, ami a tavaly nyári tőzsdei felfordulással kezdődhetett. Ha ez így van, akkor az értékpapírpiacok megrendülése valóban csak azt ingatlanpiac felszín alatt zajló összeomlásának tükörképe.

Éppen ez történt Japánban az 1980-as évek végén. A tokiói Nikkei-225 index felfúvódott, majd kipukkadt, ám a lakáspiac lassú, hosszú ideig tartó emelkedése és hanyatlása volt az, ami igazán aláásta a szigetország pénzügyi rendszerét.

A Bloomberg szakírója szerint mindez okot ad arra, hogy aggasztónak tartsuk a kínai gazdaság állapotát. Hogy aztán a bajok milyen hatással lehetnek a fejlett országokra, az más kérdés. Valójában ez az a feladvány, amelyre mindenki tudni szeretné a választ.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!