A két ország határán lévő szénbánya működtetése és bővítése után, újra vitába keveredett Csehország és Lengyelország. Ezúttal egy kilátótorony a nézeteltérés tárgya, amely a cseh-lengyel határon épül - adta hírül az onet.pl. Cseh környezetvédő szervezetek azt követelik, hogy az építkezést a Snieznika csúcsán azonnal állítsák le.
A környezetvédők szerint az építő megszegi az arra kiadott engedélyt és károsítja a természetes környezetet. A torony építése 2020 végén kezdődött a cseh-lengyel finanszírozású Interreg uniós program részeként. Öt cseh környezetvédő szervezet azt is követeli, hogy ezt a pénzcsapot is zárják el. A befektető azzal szegi meg az építési engedélyt, hogy nehéz gépeket használ ahelyett, hogy helikopterrel szállítaná az építési anyagokat.
A cseh fejlesztési minisztérium szerint a projektnek nincs negatív hatása a környezetre, de a tárca felvette a kapcsolatot Lengyelországgal, hogy kivizsgálják az ügyet. A csehek nem zárják ki, hogy a vitát európai fórumok elé viszik. Elképzelhető, hogy az Európai Bizottságnak is állást kell majd foglalnia. Idén februárban a csehek kifogásolták turowi szénbánya bővítését, amit később Mateusz Morawiecki lengyel és Andrej Babis cseh kormányfő tisztázott. Az építkezést nem szakították meg.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót