Demográfiai vészhelyzetet hirdetett Dél-Koreában az elnök a születések tartósan alacsony száma miatt, és egy átfogó, a népesség növekedését célzó terv elkészítését jelentette be.
Az alacsony születésszámokkal és az elöregedő társadalommal foglalkozó elnöki bizottság ülésén Jun Szogjol elmondta: a készülő tervezet célja elsősorban a munka és a magánélet egyensúlyának, a gyermekfelügyeleti szolgáltatásoknak, valamint a családok lakhatáshoz jutásának a javítása.
Az államfő emellett új, a népesedési stratégiáért felelős minisztérium létrehozását is bejelentette, az MTI beszámolója szerint.
A világ fejlett országai között Dél-Koreában a legalacsonyabb a születések száma.
Az ázsiai ország kormányai 2006-óta 360 ezer milliárd vont (94,3 ezer milliárd forint) költöttek a trend megfordítására, mind ez idáig sikertelenül.
A demográfiai kihívásokkal Európában is küzdenek, ez szinte minden államban komoly problémát jelent. A hőn áhított demográfiai fordulat nálunk sem érkezett el tavaly sem, bár a természetes népességfogyás lassult.
Nézzük a hazai adatokat is: a KSH közlése szerint tavaly az országban 85 200 gyermek született, 3,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A halálozások száma ennél nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent, 2023-ban 127 200 fő hunyt tavaly decemberben közölt előzetes adatai szerint 2023 novemberében 6780 gyermek született, és 10 351 ember halt meg. 2022 novemberéhez képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 5,6, a házasságkötéseké pedig 2,2 százalékkal csökkent.
Ennek következtében a természetes fogyás 36 371 fő volt, ami 15 százalékkal alacsonyabb a 2022. január–novemberi 42 756 fős értéknél.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!