A Banco de Mexico igazgatótanácsának december 19-i kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyvéből, melyet csütörtökön tettek közzé, az derül ki, hogy a tagok szerint további bizonytalanság jelent Mexikó gazdaságára nézve Donald Trump novemberi ígérete.
A megválasztott elnök novemberben kilátásba helyezte, hogy beiktatását követően 25 százalékos vámot vet ki Mexikóra és Kanadára.
Felmerült a jegyzőkönyv szerint az is, hogy a vámok és más, külföldről érkező kedvezőtlen politika fenyegetése további kockázatokat jelenthet az ország gazdaságára nézve, ahogy a bizonytalanság és az inflációs kockázatok is magasabbak, különös tekintettel arra az Egyesült Államok irányába kivetett esetleges exportvám miatt.
A Bloomberg felidézi, hogy nem ez az első alkalom, hogy a bank hangot ad a lehetséges következmények mérlegelésének.
Victoria Rodriguez kormányzó az El Financiero hírügynökségnek elmondta, hogy az új vámok eredménye vegyes hatással lehet az inflációra, tekintettel a mexikói valutára valamint a helyi áruk iránti keresletre.
A Banxico, azaz a mexikói központi bank, december 19-én negyed százalékponttal csökkentette a kamatokat. Erről a maginfláció javulása és a lassuló mexikói gazdaság győzte meg a feleket, ugyanakkor az idei évre vonatkozóan megfontolják, hogy a kamatcsökkentés ütemét felgyorsítják-e.
A jegybank jelenleg Claudia Sheinbaum elnök bejelentésére vár, hogy kit jelölhetnek Irene Espinosa igazgatósági tag helyére, akinek december 31-én járt le a mandátuma.
Katasztrófa közeleg: szanaszét verné Trump húzása a kereskedelmet
Az újraválasztott amerikai elnök, Donald Trump vámjai borzasztóan érinthetik több ország gazdaságát is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.