Marcel Ciolacu, a legnagyobb romániai kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt elnöke nemrégiben felvetette, hogy Magyarországhoz hasonlóan Romániában is árstopot kellene bevezetni az alapvető élelmiszerek árára - írja a Magyar Nemzet az ezt követő társadalmi vitát bemutató cikkében. A projektet a hipermarketekkel és a termelőkkel folytatott megbeszélést követően terjesztik majd elő. A képviselőház elnöke szerint az élelmiszerek esetében hasonlóan járnának el, mint az energia ügyében, azaz az állam kompenzálná az ár egy részét.

Az élelmiszeripari munkáltatói szövetség, a Romalimenta szerint az élelmiszerek árának hatósági szabályozása veszélyeztetné a lakosság élelmiszer-ellátását és ösztönözné a spekulációt. Több ezer munkahely kerülhet veszélybe, mivel a vállalatok kénytelenek lesznek költségcsökkentő intézkedésekhez folyamodni. Szerintük az esetleges árstop súlyos élelmiszerválsághoz vezethet, mivel az ipar nem bírná el a veszteségeket, sok vállalat megszűnne, és ez hatással lenne a lakosság élelmiszer-ellátására.

A Maszol.ro hírportálnak nyilatkozó Rácz Béla Gergely közgazdász, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint piaci erejük révén a multinacionális üzletláncok várhatóan könnyebben át tudják hárítani más piaci szereplőkre az intézkedés okozta veszteségeket, így például a beszállítóikkal fizettetik meg az elvesztett bevételek egy részét. A kisboltoknak azonban erre nincs erejük, ezért várhatóan nem a korábbi beszállítóiktól vásárolnak, hanem a szabályozott áron forgalmazó üzletláncokból próbálják beszerezni az árut.

Ettől az üzletláncokban hirtelen megnő a kereslet az árszabályozott termékek iránt, ezért mennyiségi korlátokat vezethetnek be, hogy ne ürüljenek ki a polcok.  Ha az árstop meghaladja a kilencven napot, az intézkedés tönkreteheti a magánszektort. Ugyanis amint kivezetik az árstopot, a kerekedők hirtelen drágítanak, hogy pótolják a kieső bevételt. Egy ideig lehet késleltetni az inflációs nyomást, de a számlát egyszer így is, úgy is ki kell majd fizetni.