A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Robert Fico azt mondta: a visegrádi négyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul foganatosítson intézkedéseket, amelyek meggátolnák ennek a gyakorlatnak a folytatását.
A csúcstalálkozót a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerint Pozsony kezdeményezte, és a közeli napokban kerül sor rá Lengyelországban, amely jelenleg a V4 soros elnöki tisztségét ellátja.
Kapcsolódó
A napokban komoly vitát váltott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal friss kutatása, amelyben 24 azonos néven forgalmazott termék külföldön és Magyarországon kapható változatának összevetése után megállapították: az itthon kapható termékek rosszabb minőségűek. Több gyártó, a Márkaszövetség és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) szerint nincs valódi különbség a forgalmazott élelmiszerek között. Az Országos Kereskedelmi Szövetség segítené a kormányt és a hatóságokat is, hogy a legjobb minőségű termékeket forgalmazzák.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg