Úgy tűnik, nagy fityiszt mutat a sajtópiacnak a Newsweek - derül ki a The New York Times tudósításából. Miközben a legnagyobb kiadványokon kívül lényegében minden nyomtatott újság csak vergődik és mindenki arról beszél, hogy a jövő az elektronikus médiáé, a hetilap úgy döntött: visszatér a hagyományos, papíralapú sajtótermékek világába. A neves amerikai hetilap "utolsó" offline kiadását egy évvel ezelőtt jelentette meg akkori kiadója.

A Newsweeknek legszebb korszakában, a kilencvenes évek elején 3,3 millió olvasója volt. Az internetes média azonban elcsábította előfizetőit és hirdetői jó részét is, ezért tulajdonosa, a Washington Post kiadója 2010-ben egy dollárért értékesítette a lapot Sidney Harman milliárdosnak. A vevőhöz kerül 40 millió dollár adósság is.

Nem jött be

Haman azt tervezte, hogy összevonja a Newsweeket a Daily Beast internetes portállal, amelynek kiadója az IAC/InterActiveCorp. volt. Az egyesítéssel Tina Brown főszerkesztőt bízták meg, ám a vállalkozás kudarcba fulladt. A hagyományos Newsweeket nem lehetett fogyaszthatóan összekeverni a Daily Besttel. Brown kisasszony 2012 októberében jelentette be, hogy feladják a nyomtatott Newsweek kiadását, amivel évi 40 millió dollárt spórolnak meg. A lap elektronikus formában folytatja pályafutását Newsweek Global címen.

A történet azonban nem ért ezzel véget. A főszerkesztő májusban közölte, hogy az IAC/InterActiveCorp. el akarja adni a kiadványt, hogy minden erejét a Daily Best üzemeltetésére fordítsa. A Newsweeket végül az IBT Media nevű kis digitális kiadványokkal foglalkozó cég vette meg augusztusban. Az új terveket már az új főszerkesztő, Jim Impoco ismertette, akit a New York Timestól igazoltak.

Butiktermék

Elképzeléseik szerint januárban vagy februárban jelenik meg ismét nyomtatott formában a Newsweek 64 oldalon. Üzleti modelljük szerint elsősorban előfizetőktől szereznék meg a lap elkészítéséhez szükséges forrást, kevésbé támaszkodnának a hirdetőkre. Ezzel inkább az Economist hetilap mintáját követik, mint a Time-ét. Mivel így nagyobb anyagi áldozatot várnak olvasóiktól, mint korábban, prémium terméket, butiklapot akarnak adni nekik.

A szeptemberben kinevezett főszerkesztő elmondása szerint a kiadó nem akar annyit költeni a lapra, mint a korábbi tulajdonosok. Ennek érdekében tárgyalások kezdett a nyomdával és a terjesztőkkel, hogy osztozzanak a megjelentetés költségein. (Végül is a nyomtatott sajtó halálába nem kicsit belehalnak a nyomdák és a terjesztők is - a szerk.) Reményeik szerint az első évben elérhetik a heti százezres példányszámot. Impoco kinevezése óta több mint két tucat munkatársat igazolt és szeretné különösen erőssé tenni az új Newsweek nemzetközi rovatát.