Az elmúlt 500 év történelmét interpretálhatjuk úgy, hogy az országok egy maroknyi csoportja előbb nyíltan, majd burkoltan fosztogatta a Föld bolygó többi országát, és a klímaváltozás újabb módja annak, hogy ezt folytassák – véli George Monbiot, a Guardian publicistája. E felfogás szerint az európai nemzetek egy része kifejlesztette azt a katonai technológiát, amelynek segítségével tartósan megszállhatta mások területét, rá tehette a kezét az erőforrásaikra, uralma alá hajthatta a munkaerejüket, egy szóval a saját érdekei szerint irányíthatta a gazdaságukat.

Eközben egymással versenyeztek azért, hogy melyikük fosztogathassa az Európán kívül világot, ami több háborúhoz vezetett. Ezeket újabb és újabb ideológiák nevében vívtak: előkerültek a fajelméletek, az etnikai felsőbbrendűség, az igény, hogy „megszabadítsanak” másokat a barbárságtól és a nyomorúságtól, ám a történet végén ezek nevében népirtásokat követtek el. A lopott vagyon és a meg nem fizetett munka segítette az európai nemzeteket ipari forradalmaik véghezvitelében, a vagyon felhalmozásában, ami végül olyan pénzügyi rendszert eredményezett, amely saját gazdaságaikat is uralma alá hajtotta.

Az európai elitek annyira megszedték magukat a gyarmatosításon, hogy a javakból lecsurgattak valamennyit saját alsóbb osztályaiknak, hogy megelőzzék ezek lázadását. Nagy-Britanniában gyorsan teljes sikerrel jártak, máshol hosszú ideig tartott ez a fajta konszolidáció. Mindezt azonban nem lehetett a végtelenségig csinálni, mert a kifosztott társadalmak – nem kis részben a gazdagoktól tanult technikai és szellemi tudás birtokában – uraik ellen fordultak, és végül ki tudták vívni függetlenségüket.

Cseles uralkodók

Ezzel azonban nem szabadultak meg az alávetettségtől - folytatja a brit baloldal lapjának cikkírója. A fejlett országok indirekt módon tartották fenn uralmukat. A szegény országok eladósodását, strukturális átalakulási kényszerét kihasználva, vagy puccsokkal leváltva ellenálló vezetőiket, vagy korrupcióval megvásárolva elitjük egy részét biztosították befolyásukat.

Eközben kezdetben öntudatlanul, később a folyamatról tudva ipari forradalmaikkal olyan változásokat indítottak el, amelyek felborították a Föld korábbi környezeti egyensúlyát. Először elsősorban a gazdag országokban voltak érezhetők ennek hatásai a mindennapossá váló szmog, az elpusztuló erdők és folyók formájában. Idővel azonban rájöttek, hogy megszabadulhatnak legszennyezőbb iparágaiktól oly módon, hogy a szegény országokba telepítik azokat, vagy célzott pénzügyi támogatások nyújtásával, vagy leányvállalatok alapításával. Ezt az ott élők szerencsés esetben, ha valamennyire megfizették a munkájukat saját helyzetükhöz képest viszonylagos fejlődésként élhették meg.

Exportált hatások

A bolygó atmoszférájának átalakulása elsősorban a volt gyarmatokat sújtja, részben azért, mert a volt gyarmatosítók a mérsékelt égövön találhatók, részben mert a több évszázados fosztogatás miatt a szegény országoknak nincsenek erőforrásaik a védekezéshez szükséges technológiai fejlesztésekre. A világ gazdagodásából származó káros mellékhatás így az ebből a legkevésbé részesedő országokban jelentkezik. Hogy nem ez volt az egyik fő témája az ENSZ COP26 klímavédelmi konferenciájának novemberben, az önmagában azt jelenti, hogy a klímaváltozás nem változtat a világ országainak elnyomó és elnyomott részre oszlásán - olvasható ki a Guardian cikkírójának írásából.

A gazdag országok egy korábbi tanácskozáson, 2009-ben azt ígérték, hogy évente 100 milliárd dollárt adnak a szegényeknek a klímaváltozás káros hatásainak megszüntetésére. Ha ezt teljesítették volna, még az is sovány segítséget jelentett volna, de nem tették. Az utolsó év amiről adatokkal rendelkezünk, 2019. Ebben 80 milliárd dollár segély áramlott észak-dél irányban, ám ebből csak 20 milliárd szolgálta a környezetvédelmi  alkalmazkodást, és a legszegényebb országoknak csak a támogatás hét százaléka jutott.

Másra volt pénz

Eközben arra jutott pénz, hogy a részben a klímaváltozással összefüggő szegénység elől menekülteket távol tartsák ékszerdoboz-kontinenseiktől, Európától, Észak-Amerikától, Ausztráliától és Japántól. Az Egyesült Királyság 2013 és 2018 között kétszer annyit költött határai védelmére, mint a klímakiadásokra. Az USA 11-szer, Ausztrália 13-szor, Kanada 15-ször annyit. Ráadásul ami pénzt adtak a szegényeknek, azt hitel formájában tették, ami a kamatok miatt végül csak harmadát érte annak, amit a nominális összeg ígért.

A gazdag országok alapelve volt már a 2015-ös párizsi klímavédelmi konferencián is, és ehhez tartják magukat, hogy nem tartoznak felelősséggel más országok bármely gondja iránt és nem fizetnek nekik kompenzációt azon a címen, hogy a globális felmelegedést okozó ipari fejlődés nagyobb részben náluk ment végbe. Ehelyett úgy tüntetik fel magukat, mint amelyeknek megvan a pénzük, a technológiájuk és a tervük is a bolygó megmentésére, azaz ők lesznek a hősei ennek a folyamatnak - véli a Guardian publicistája. A szegény országoknak azonban nem alamizsnára és üres pózokra van szükségük, hanem arra, hogy meghallgassák őket és korrekt módon bánjanak velük.